Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)
Ds: Kálvin és a Magyar Reformátusság
84 BETHLEN NAPTÁR Kálvin és a Magyar Reformálusság A régi Magyarországon majdnem minden egyházi irodának volt legalább egy közös disze: egy szines kép, ami Bocskay István erdélyi fejedelmet ábrázolta. Azon a cimen került a falra, hogy ő volt az első hősünk, aki a protestánsok, közelebbről a reformátusok vallásszabadságát kiverekedte. Utána még jónéhányszor kellett érte harcolnunk, mert a vallásszabadsággal — általában a szabadsággal — magyar viszonylatban mindig baj szokott lenni, mint ahogy az van most is. Különben a huszas években még itteni országunkban is nem egy lelkészi irodában találkoztam első vallásszabadság hősünk diszesen berámázott képével. Úgy harminc évvel ezelőtt az x-i gyülekezet hivott meg prédikátorának s az ekklézsia irodájában én is találtam egy képet. Nem Bocskay volt, de akiről készült, az is a református hitet vallotta s szintén fejedelem volt. Na, valamivel kisebb: csak kormányzó. Horthy Miklósnak hívták. Az elődöm nagy tisztelője volt s gondoltam, ha már Bocskay nincs, Horthy is megteszi. Az az iroda igen szorgos volt, sok ügyes-bajos ember fordult meg benne. Egyszer — még szolgálatom elején — azt kérdezi tőlem egy ilyen magyar: “Tiszteletes ur volt katona?” “Nem én”, mondom. “Sajnos még a magam kenyerén sem kellettem. De miért kérdezi?” “Hát hiszen a képe itt van a falon!” “Az enyém? De hisz’ az nem én vagyok, hanem Horthy Miklós.” “Horthy Miklós!” csóválja a fejét az én magyarom, “nem lehet a’, mert épen olyan, mint a tiszteletes ur.” “Az lehet”, mondok, “a hasonlóság tényleg nagy: két fül, két szem, egy orr, egy száj . . .” Na, gondoltam magamban, kormányzósértés ide, kormányzósértés oda, én Horthyt detronizálom. Volt egy meglehetősen idealizált Kálvin képem; szépen berámáztattam s odaakasztottam a Horthy-kép helyére. Kálvin mégis csak inkább illik oda, mint Horthy s a genfi reformátorral nem fognak összetéveszteni. Telik-mulik az idő; az emberek jönnek-mennek épen úgy, mint azelőtt, mert hiszen baj, gond mindig van s attól félek, lesz is a világ végezetéig. Történik vala pedig, hogy az egyik ilyen ügyes-bajos magyarom igen-igen vizsgálgatván a falon függő képet, megszólal, mondván: “Tessék már megmondani tiszteletes ur, ki ez a” —
