Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)
K. A.: Három Pillanatfelvétel az Uj Elnökről
BETHLEN NAPTÁR 55 Három Pillanatfelvétel Az Uj Elnökről Az Amerikai Magyar Református Egyesület megválasztott uj elnökéről, Főtiszteletü Dr. Béky Zoltán püspökről sokat lehetne Írni. Élete és harminchat esztendős amerikai magyar református munkássága meglehetősen nyitott könyv és ismert midnyájunk előtt. Amerikába érkezése óta Béky Zoltán mindig ott van az első vonalban küzdők között, ott volt mindig, ahol nemcsak beszélnek a történelemről, hanem ahol azt ténylegesen csinálják. Nekem meg különösen nehéz róla Írnom, mert magasba ívelő pályájának, harminchat éves lelkipásztori és közéleti munkássága nagy részének nem vagyok szemtanúja és azt csak másodkézből, tehát a már Írott történelemből ismerem. Én még nem is éltem, amikor a sárospataki ősi főiskolának jeles diákjaként három ösztöndíj közül választva jött ki Amerikába post-graduate tanulmányokat folytatni és egy éven belül a legnagyobb gyülekezetek egyikének, a trentoni egyház lelkipásztorának választották meg huszonhét pályázó közül. De lehetne folytatni: trentoni kultúrpalota megépítése, harmincöt éves korban esperessé választása, magyaroszági egyház kitüntető meghívása evangelizációs körútra, hosszú éves szolgálat a Bethlen Otthon felügyelő bizottságában, osztályalapítás és osztálykezelés az Egyesületnél, végül vezértestületi tagság. Mindez közismert tény. Amennyire nem voltam kortársa és szemtanúja mindezeknek, annál inkább és nagyon is közelről voltam az az utolsó kilenc esztendőben. Szinte azóta életének minden nagy döntésének és eseményének közvetlen szemtanúja voltam és igyekeztem, ha sokszor nagyon is gyarló és emberi módon, mellette állni, így még sokkal nehezebb valakiről írni, mert hamar kijár érte, mintahogy már eddig is sokat tapasztaltam ellenféltől, baráttól — melyik rosszabb? — az oldalvágás, mi szerint bizonyos “személyi kultuszért” én vagyok a felelős. Ezért is húzódoztam a feladattól, mert ha egészen szivem szerint írhatnék ugyancsak személyi kultuszt emlegetnének ezek. Persze az mellékes, hogy miért kell a megérdemelt és elismerő Írásokkal addig várni, mig valakit eltemetnek? Különösen most, amikor életének egy nagyjelentőségű és eseményekben s eredményekben egyaránt gazdag szakasza záródik le és egy egészen uj fejezet következik az Amerikai Magyar Református Égésűiét elnöki székében. Bármilyen nehezen is, de mint a most lezáródó korszak utolsó negyedének gyarló és szerény utitársa, magam is búcsúzom tőle, mint közvetlen felettesemtől és a mellette végzett szolgálattól.
