Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)
Előszó
ELŐSZÓ Naptárunkban most is azt adjuk, amit szoktunk. Szórakoztató és ismeretközlő rész mellett világ-beszámolót a magyar reformátusság, részben evangelikusság egy újabb esztendejéről. Tudjuk, hogy szolgálatot teljesitünk vele. Egymás hita által egyrészt növekedünk, erősödünk; másrészt a krónikás szerepét is betöltjük. A jövő historikusai számára összegyűjtjük és megőrizzük azokat a történelmi adatokat, amiket rajtunk kivül más vagy figyelmen kivül hagyna, vagy hozzájuk sem jutna. Nem árt, ha a magyarság gyászévtizedeiről annak idején mennél teljesebb lesz a kép. De a szokásos anyag mellett adunk mást is. Beszámolót a magyar reformátusság, általában keresztyénség eleddig egyedül álló két nagy eseményéről. Az egyik a Református Egyházak Világszövetségének Frankfurtban tartott tizenkilencedik gyűlése, amelyen magyar hátterű Református Egyházak részéről 26 képviselőnk vett részt, tekintélyes számú érdeklődőn kivül. Képviselve volt a mai magyarországi, a cseh-szlovákiai, romániai, jugoszláviai Egyházon kivül a nyugat-európai a az Észak- és Dél Amerikában élő magyar reformátusság, kivéve az Oroszországhoz csatolt kárpátaljaiakat. A gyűlésen résztvett valamennyi püspökünk, egyházi vezető emberünk, ismét kivéve a kárpátaljaiak püspökét. Frankfurt magyar református világtalálkozó volt és szeretnénk hinni, hogy inditásul szolgálhat a szigorúan egyházi kapcsolatok szorosabbá tételére s az esetleges hitelvi, liturgiái és egyházkormányzati különbségek összhangba hozására. A másik nagy esemény a római kathólikus és református közeledés amerikai magyar vonalon történt elindulása. Erről szóló beszámolónk ép úgy meggondolkoztató, mint amit a frankfurti gyűlésről hozunk, hiszen a kettő kapcsolódik. Világunk jobbik felének lelke sikolt az emberséges emberi élet után. Nem kétséges, hogy az eddig külön utakon járó, de most egymáshoz őszintén közeledni óhajtó keresztyén közösségek egyenes lelkű összefogásával az Ur Krisztuson keresztül ez az emberséges emberi élet megvalósítható. S annak velejárójaként, számunkra külön ajándékként az emberséges magyar emberi élet. D-r.
