Bethlen Naptár, 1965 (Ligonier)

Egyesült Államok - Amerikai Magyar Református Egyház

BETHLEN NAPTÁR 241 Ifjabb Nők Köre, Trenton, N. J. A Bethlen Otthon Egyik Leghűségesebb Támogatója. lelkipásztorral. Az amerikai magyar református élet nagy történelmi ese­ményei közül sok innen indult. Itt lett valósággá az első amerikai magyar re­formátus egyházmegye 1896-ban. Ugyanakkor alapították meg az Amerikai Magyar Református Egyesületet. A trentoni egyházban történt meg az első történelmi lépés az Árvaház megalapítására is. Az első világháború után, a független egyház megalapítása érdekében az első zászlóbontó nagyjelentősé­gű gyűlést is a trentoni egyházban tartották. Utat mutatott a trentoni egyház abban, hogy az első, igazában nagyszabású egyháztársadalmi és nevelési épü let az egyház Kultúrpalotája az első volt maga nemében. Nagyon nehéz kö­rülmények között, a depresszió idején építette azt meg a trentoni gyülekezet lángoló lelkű, fiatal lelkipásztorának vezetésével. Ma is a trentoni egyház az amerikai magyar reformátusságnak egyik legnagyobb és legpéldásabb gyülekezete. Vasárnapi és konfirmandus munkája mintaszerű. Ifjúsági munka két szervezetben a Youth Fellowship és a Young People’s Societyben folyik, melyet az egész városban az amerikai protestáns gyülekezetek is példaképen emlegetnek. Két nagy női szervezet: a Lorántffy Zsuzsánna és a Young Women’s Guild végez áldásos munkát az egyházban. Az utóbbi szeretetintéz­­ményünket külön támogatja s árváinkat minden karácsonykor felruházza. A gyülekezet gondnoka: Beke Antal. Az elmúlt évben volt keresztelés 11, konfirmáció 7, esküvő 6, temetés 23, hozzánk áttért 1, elköltözött 2, uj tagok száma 15. Egyház bevétele: $35,916.29, kiadása: $25,485.47, az egyháznak adóssága nincs! PERTH AMBOY, N. J. Gondnok: Marincsák János, algondnok Latkovich János, jegyző Bányácski József, pénztárnok Kovács S. János. Egyházunk résztvesz a kis városunkban lévő protestáns egyházak közös munkáiban, a Rutgers-i egyetemen lévő Amerikai Magyar Intézet támogatásá­ban, az összes amerikai protestánsokat összefogó u. n. Egyházak Nemzeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom