Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Somogyi Gáborné: "Kő az Uton" (Vers)
68 BETHLEN NAPAÁR 1814-ben Dr. Pinkerton, a Brit és Külföldi Bibliatársulat munkatársa, Utrechtben több mint kétezer példányt talált belőle. Ezeket a bibliatársulat részére megvette és elküldte Pozsonyba az 1812-ben alakult (de 1817-ben megszűnt) Magyar Bibliatársulatnak. A Bibliákat, megérkezésük után, a kormányzat lefoglalta s a cenzor hivatalában voltak beraktározva, annak haláláig. Azután a könyvek egy részét évenként a pozsonyi gimnázium szegény tanulói között jutalmul osztották szét. így a Pethe Ferenc kiadása révén jutottunk legelőször összeköttetésbe a Brit és Külföldi Bibliatársulattal. Pethe Ferenc tovább is megtartotta érdeklődését a Biblia kiadása iránt. Ennek bizonysága az, hogy a reformáció háromszázados évfordulóján, 1817-ben kiadta az “Ujj Testamentom”-ot, Pesten, Trattner János Tamás nyomtatószereivel. Célja az volt, hogy a protestáns iskolákban könnyen “szert tehessenek erre a tiszta erkölcsi tudománnyal teljes könyvre”. E kiadás költségeinek fedezésére felhivta a protestáns elöljárókat, akik közül sokan voltak segitségére. Ezek közül is kiemelkedik a mezőtúri eklézsia, amely előre kifizette 500 példány árát. így készült el “ékes nyomtatással és hirtelen (négy hónap alatt)” ez az Újszövetség, 1817 november elsejére. Ezután még másfél évtizedig gyönyörködhetett Pethe bibliakiadásaiban, mert 1832 február 22-én, tehát 131 éve halt meg Szilágysomlyón. Életében és emlékében megteljesedett bibliai jelmondata: “A kegyelem és a valóság a Jézus Krisztus által van.” (Ján. 1:17.) Erdős Károly KŐ AZ UTÓN Gondolod? került életed útjába egyetlen gátló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike; hidd el, ehs>l van, ott kell lennie, De nem azért, hogy visszatartson téged: sem, hogy lelohassza kedved, merészséged; Jóságos kéz, utadba azért tette, hogy te megállj mellette . . . Nézd meg a követ, aztán kezdj e! beszélni róla Isteneddel, Őt kérdezd meg, milyen üzenetet küld ezzel az akadállyal neked. S ha lelked Istennel találkozott, utadba minden kő áldást hozott! SOMOGYI GÁBORNÉ