Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Magyar Mosolygás
90 BETHLEN NAPTÁR Emiatt vár reám ezerféle dolog, Hogy néha a szemem karikákra forog. Hejh, amikor még én szolgálatban voltam. Pipadohányom sem magam vásároltam. De most — keservesen változott a szöveg — Azt mondják, most ráér, csinálja az öreg. Ha pékhez, suszterhez, patikába megyek, Az áldozat ott is csak is én lehetek. Megfájul a nyelvem annyi sokszor kérek, Dehát leintenek, hogy én már ráérek. Éjjel, ha a cica elnyávogja magát így szól az annyukom “ehun van a kabát”, “Bocsásd ki, öregem, várd is meg, te nem félsz, Majd aztán pihenhetsz, hiszen most már ráérsz.” És ha leülhetek, jönnek az unokák, Szilaj borzas fiuk, maszatos leánykák. Mind az én nyakamon ugrálnak és tépnek, Ciháinak, rángatnak, tűröm, mert ráérek. Én Istenem, ha már mindenre ráérek, Én üljek azért is, akit elitéinek? Hol volt ez a sok baj idáig elbújva? Biztos arra vártak, hogy menjek nyugdíjba. No de minden bajnak lészen egyszer vége, Hogy ha majd meghalok, megpihenek végre. Igen ám, de álmot láttam s megmutatta, Milyen boldogság vár ott a nyugdíjasra. A mennyország előtt áll egy nagy-nagy sereg, Fele mérgelődik, fele meg kesereg. Megkérdek egy bácsit, aki leghátul áll, Vájjon e tengernyi nép itten mire vár? Azt mondja a bácsi: ez itt mind nyugdíjas, Pihenésre való, kihasznált foghijjas. Van itt, öcsém, nem egy, aki több száz éve Lődörög ide kinn, vár a bemenésre. Azért hát, jó öcsém, úgy kösd fel nadrágod, Nem most lesz az, mikor az Urat meglátod, Közülünk egy is ha a kapuig elér, “Hátrább”, kiált Péter, “kend nyugdíjas . . . ráér!” André Mihály
