Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)

Mikszáth Kálmán: Bede Anna Tartozása

BETHLEN NAPTÁR

43

Mikszáth Kálmán:

BEDE ANNA TARTOZÁSA

Mind együtt ültek a bírák. Ott künn a köd neki nehezedett az idomtalan épületnek s szinte összébb szorította annak falait, ráült az ablakokra és elhomályosította a jégvirágokat. Minek is ide a virágok?

A teremben nehéz, fojtott levegő volt, ködmön és pálinkaszag s a legfelső ablaktáblán csak lassan, lomhán forgott az ólomkarika.

A bírák fáradtan dőltek hanyatt székeiken, az egyik behunyta szemeit s kezét bágyadtan leeresztve, hallgatta a jegyző tollának percegését, a másik ásitozva dobolt irónjával a zöld asztalon, mig az elnök, letolva pápaszemét orra hegyére, izzadó homlokát torié kendőjével. Szürke, hideg szemei fürkészve szegeződtek az ajtóra, melyen most távozik az imént letárgyalt bűn ügy személyzete: a beidézett tanuk és vádlottak.

— Van-e még odakünn valaki? — kérdi vontatott, hideg hangon a szolgától.

— Egy leány — mondja a szolga.

— Hadd jöjjön be az a leány.

Az ajtó kinyilt és a leány belépett. Üde légáramlat surrant be vele, mely szeliden meglegyintette az arcokat s megcsiklandozta a szempillákat: a vastag ködön át mintha egy sugár is lopózott volna az ablakhoz és ott táncolna a jégvirágok között, megsokszorozva magát a tárgyalási terem falain és bútorzatán.

Takaros egy teremtés. Délceg, arányos termet, melyre a kis virágos ködmönke olyan módosán simult, mintha szoborra lenne öntve; fekete szemei szendén lesütve, magas, domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs.

— Mi járatban vagy, gyermek? — kérdi az elnök közönyösen. (Az ilyen merev, szigorú hivatalnoknak nincs érzéke semmi iránt.)

A lány megigazítja fekete kendőjét a fején és mély sóhajjal feleli:

— Nagy az én bajom, nagyon nagy.

Hangja lágy és szomorú, a szivekig hat, mint a zene, mely, mikor már elhal is, mintha még mindig zendülne a levegőben, elváltoztatva mindenkit és mindent.

A bírák arca nem oly mogorva többé, a király képe meg