Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Móra Ferenc: A Csókai Csata
BETHLEN NAPTÁR 41 Cudar világ lesz, sugtak-bugtak a szanádi szerbek. A magyarok földönfutókká akarnak tenni bennünket. — Az ám, ha hagynánk magunkat! S a szanádi asszonyok nem jártak többé vizért a ,csókai Tiszára, pedig nagyon forró volt a nyár. S a csókái gyerekek nem mentek többet szedrezni a szanádi füzesbe, pedig a szeder soha se volt olyan nagyszemü, mint azon a nyáron. Mikor a pitypalattyok legszebben szóltak a ringó vetésben, Csókán is, Szanádon is leszedték az emberek a kaszát a padlásablakból, ki is fenték élesre, de nem búzát aratni, hanem embert kaszálni. Verőfényes, áldott nyári délután volt, mikor a két falu megindult egymás ellen. — Hát a kis bice bocától el sem búcsúzik kelmed? — törölgette a könnyeit a csókái biróné, mikor az ura kötözgette az Isten tudja hol szerzett rozsdás kardot. A kis bice boca Mariska volt, virágszemü kislányuk a csókái biróéknak, s búcsúzott volna is tőle az apja, de Mariskának egyszerre nyomaveszett. Százan százegyfelé szaladtak keresni, elszéledt az egész falu, de nem lelték se hirét, se hamvát. Öreg este lett, mire megint beesteledett a csatának is. Bizonyosan a rácok kezére került! Hörögte kétségbeesetten a biró. Hanem most már az Isten legyen nekik irgalmas! Dehát a szanádiaknak sem volt álmuk azon az éjszakán. Mert az ő birójuk Milicája is elveszett éppen a hadbaindulás előtt. Ég nyelte-e, föld nyelte-e, nem találták sehol, pedig mindent tűvé tettek érte. — Biztos, hogy a csókái magyarok csalták el, forduljon el tőlük a csillagos ég! — törölgette verejtékes homlokát az apa. S egész éjszaka talponállva leste, lehet-e már indulni kegyetlen hadba. Harmathullajtó hajnalhasadásra már mind a két falu odakint volt a mezőkön. Még a kutyák sem maradtak otthon. Ott sündörögtek a gazdáik körül s meg nem tudták érteni, miért kapnak annyi rúgást. Piros hajnalsugarak vidáman táncoltak az éles kaszákon, a nádasokban kelepelő gólyák barátságosan kivánták egymásnak kedves egészségére az éjszakai nyugodalmat, s hajnali pir osság, gólyakel epelés, pitypalattyszó mind azt mondta: — Emberek, szeressétek egymást, mint ahogy a Teremtő mindnyájatokat szeret. Az embereken azonban nem fogott a hajnal szava. Kemény léptekkel marsoltak előre s összehúzott szemöldökkel lesték, íeketéllik-e már az ellenség.
