Bethlen Naptár, 1964 (Ligonier)
Az Anyaszentegyház Európában
BETHLEN NAPTÁR 123 A templom jogilag állami tulajdon. Gyakorlatilag a gyülekezeteké. A háborúban megrongált templomokat a gyülekezetek nagy áldozatokkal kijavitották. Kapcsolatok Az országrészt frissen boronáit széles határsávval választották el főleg Magyarországtól, hogy a menekülők lábnyoma s az irány meglássák. A hadsereg, a politikai rendőrség aztán egész Magyarországon otthon van. De Kárpátalját sokáig a belországtól is hermetikusan elzárták. Sőt az első időkben az embereket igazolvánnyal látták el. Ki-ki csak 40 kilométeres körzetben mozoghatott szabadon, rendőrségi engedély nélkül. Ezzel a fizikai elszigeteléssel azt célozták, hogy a belső orosz részek népe ne sokat tudjon arról: hogyan éltek az emberek a bolsevizmus előtt. Magyarország felé pedig a bolsevizálás ütemét, nehézségeit akarták eltitkolni a Kárpátalja iránt érdeklődők elől. A földek állami tulajdonba vétele nem ment könnyen. Élőszóban sok hirt kaptunk főleg arról, hogy az árpádkori ősi településű, az ősi nyelvet s szokásokat tartó Nagy- Dobrony népe felzendült a termés beszolgáltatása ellen. A falut orosz módra “pacifikálták”. Ágyukkal lőtték, repülőgépekről bombázták a házakat. Megkísérelték lerombolni, hogy kő kövön ne maradjon. A megmaradt lakosságot egy szálig áttelepítették Oroszországba. Valaki aztán sok esztendő múlva megszökött ezek közül, hírmondóként. Látták ezt az embert. Olyan, mint a Lechmezei csata megcsonkított magyarjai közül az, akinek kivágták volna a nyelvét. Az eseményről én is hallottam annakidején Pozsonyban. Egy magyar ember eljött egy határmenti szlovákiai faluból s elmondta, hogy hozzájuk is áthallatszott annakidején az ágyúzás. Akik valaha is kapcsolatban voltak az orosz politikai rendőrséggel, azok tudják, hogy ez a szervezet nem tréfál s az egész hadsereg rendelkezésére áll. Tehetett-e máskép a kárpátaljai református egyház? Hiszen ha üldözik az ősi eredetű tiszta magyarság tömegeit, ott mindig az egyház tagjairól van szó. Ezért egy aktivista lelkipásztori csoport a harcok után újra megindította az egyházi életet s kapcsolatot igyekezett teremteni az oroszországi protestánsokkal, s 1944. év végén határozatot hozott, hogy belép az oroszországi evangéliumi keresztyének közös szervezetébe. Ezt — az oroszországi baptista folyóirat híradása szerint — egy Beregszászba kiküldött egyházi bizottság újra megerősítette. Bizonyosan némi védelmet kerestek általa, bár egy-két baptista látogatásán kívül a csatlakozásnak gyakorlati haszna tulajdonképen nem volt. Egy ilyen látogatás után említette a baptista lap Bary Gyula, Lajos Sándor volt espereseket, Illés István s Pázsit József lelkipásztorok nevét. A baptista látogató járt az ők gyülekezetében 1948. év végén. Az 1950-es évek óta számos nyugati egyházi csoport járt Moszkvában. 1956-ban az Egyházak genfi Világtanácsától s a Református Világszövetségtől is voltak látogatók Oroszországban. A magyar reformátusokat természetesen nem tudták meglátogatni. Erre csak Hromadka prágai theológiai tanár kapott engedélyt 1962-ben egy oroszországi látogatása alkalmával. Az oroszok a látogató csoport többi tagját — Varga Imre szlovákiai püspököt is közöttük —- Moszkvából előzetesen hazairányitották
