Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Európa - Az Anyaszentegyház
BETHLEN NAPTÁR 97 NYUGATIAK ERDÉLYBEN, ERDÉLYIEK NYUGATON Nyikoláj látogatásának fontosabb következménye lett az, hogy ezután az erdélyiek is külföldre jutottak. Vásárhelyi János püspök résztvett a budapesti református teológiai akadémia centennáriumi ünnepségén s a Református Világszövetség prágai ülésén is. Az Egyházak Genfi Világtanácsának nevezetessé vált mátraházai gyűlésén is jelen volt az erdélyi magyar és szász egyházi küldöttség. A genfi Kálvin-ünnepség alkalmával az erdélyiek eljöttek Genf be; résztvettek a Református Világszövetség délamerikai és zürichi gyűlésein. Jártak Budapesten, New Delhiben s legújabban Párisban. Olykor, persze, az erdélyi orthodox román papokkal a békegyűléseken is résztvettek. MINDENKI FÉL... Ez természetesen nem szünteti meg az erdélyi egyház elszigetelt állapotát. Akik Nyugatra jutnak, azok vagy félnek, vagy nagy, széles kacagással felelve térnek ki a nyomasztó kérdés elől: mi van Erdélyben? Logikus, hogy külföldi útjukról jelentést kötelesek tenni a kormánynak. De azért meg lehet egyet s mást tudni. Egy nyugati egyházi személyiség semmitmondó tájékoztatót tett közzé erdélyi benyomásairól. Megkérdeztem tőle, hogy csak ennyit látott? Hiszen ép abban az időben huszonnyolc református lelkipásztort tartottak börtönben a románok. — A látogatók mindezt tudják. Nyugaton viszont nyilvánosan nem beszélnek róla. Abban reménykednek, hogy a román kormány jobban megnyitja előttük a határokat, ha kíméletesen nyilatkoznak az ottani állapotokról. A Magyarországból Erdélybe jutott látogatók szintén ilyen kímélettel írnak nekünk benyomásaikról. íme egy ilyen levél: “...Fáradtan érkeztünk Kolozsvárra a hosszú úttól. Egy kis pihenés után sétálni indultunk a gyermekekkel. Bementünk a teológiára s csendben megmutattam nekik az udvart. Éppen távozóban voltunk s az egyik teológiai tanár megszólított. Amikor megtudta, hogy magyarországi vendégek vagyunk, kedvesen megmutogatta a termeket. A díszterembe is bementünk. A nagy, faragott szószék mellett kétfelől Bocskay István és Bethlen Gábor fejedelem életnagyságú képe földöntúli nyugalmat árasztva nézett reánk. Mintha őrködnének, hogy mi történik Erdélyben.” “Másnap Nagy professzor Geréb professzorral felkeresett a szállásunkon s megmutogatták a város nevezetességeit. Ők, szegények, eléggé elszigetelve élnek s örülnek a vendégnek. Kézről-kézre adtak aztán. Ebédre, vacsorára hívtak mindehova ...” Egy professzorral én is találkoztam. Fáradt volt és hallgatag. Olybbá tűnt, mintha a mai Erdély nagy, fekete bánatát hordozta volna magában. Amikor az egyik nyugati világvárosban az ismerősöm hozzászegődött az utcán, borzalommal ezt kérdezte tőle: Miért szegődöl itt hozzám ? Ha beszélgetni akarsz velem ( gyere a konferenciára. — Ott látták, ellenőrizhették. Ott nem félt. Kolozsvárott, persze, mégis otthonosabban érzik magukat a professzorok. Ma is Nagy, Geréb, Juhász névre hallgatnak, mint régen. Szabó Dezső ma is ezt mondaná róluk: egyszerű, földből nőtt bácsik. Impériumváltozásoktól függetlenül ontja őket Erdély könnyelvérrel áztatott földje. Ők pedig a lelkét őrzik ennek a földnek. Titkait elemzik a vendégeknek, megszólaltatva képletesen a múltat. AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS PÜSPÖKÖK ÉLETE A lelkipásztorok is úgy prédikálnak erről a múltról, ahogyan éppen tudnak. Vásárhelyi János püspök a teológián tartott leckéiből annakidején öszszeállította “Az erdélyi református püspökök” életéről szóló könyvét. Ebben az utolsó száz esztendő kimagaslóbb egyéniségeit mutatja be. Nyugatra csak egy kivonatos ismertetés jutott el a könyvről, de ez is a “Karthágói harangok” című vers fojtott hangulatát idézi emlékezetünkbe. A püspök tulajdonképpen azt mondja el a lelkipásztoroknak: ma hogyan kell Erdélyben élni. Az első ismertetés Bodola Sámuelről szól. Ő 1849 után kerül a rombadön-
