Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Európa - Az Anyaszentegyház
96 BETHLEN NAPTÁR magyar protestantizmus pláne a Nyugat emlőjén élt az elmúlt századok alatt. Külföldön képeztette lelkipásztorai jórészét s bibliáit, tudományos irodalmát is jórészben külföldön nyomatta. Nyugatról hazatérve a diákok mázsaszámra csempészték be Erdélybe külföldről hozott könyveiket. Az 1720- as esztendő táján Ficsor Ádám, egy kolozsvári származású teológus diák esztendőket tölt Genfben, Londonban, Párásban s instanciázik a genfi városi tanácsnál, a canterburyi érseknél, hogy tudományos magánkönyvtárat állíthasson össze és hazavihesse Erdélybe. Hogy a második világháború után milyen könyvinség volt Erdélyben, arra — otthoni szerepét ismerve — leghitelesebb tanúként Bereczky Albert volt budapesti püspök egyik 1955. évi jelentését idézzük az Egyházak Genfi Világtanácsa egyik bizottsági üléséről. A jelentés így hangzik: “Évekkel ezelőtt tudomásunkra jutott, hogy a határokon kívül élő testvéreink bibliaellátás terén Ínséges helyzetben vannak. A kolozsvári református teológia ötven diákja például akkor jutott egy bibliához, amikor meghalt az egyik professzor felesége s bibliáját a diákoknak hagyta. Éreztük, hogy valamit tenni kell érettük — folytatja a jelentés. — Gyorsan küldtünk nekik kétszáz teljes bibliát, több görögnyelvű Újszövetséget és görög-magyar szótárat. Később a külföldi bibliatársaságok papíradománya nyomán újabb segítséget nyújthattunk nekik. Erdélybe további kétezerötszáz bibliát, teológiai műveket s énekeskönyveket küldtünk. Csehszlovákiába ötezer bibliát, ötszáz kötet válogatott teológiai művet küldtünk és a szlovákiai magyar református egyháznak átengedtük az énekeskönyv kiadói jogát. A Nyugaton élő magyar reformátusoknak Hollandiába küldtünk négyezerhétszáz bibliát.” KAPCSOLATOK KERESÉSE A nyugati protestáns egyházak természetesen mindent elkövettek, hogy az erdélyi protestánsokat kiemelhessék ebből az elszigetelt helyzetből. Legelsőként egy dán lutheránus egyházi küldöttség hatolt be Erdélybe. Volt közöttük egy püspök s egy Sopronban tanult dán lelkipásztor. A dánok Bukarestben meglátogatták Justinián román orthodox pátriárkát s hírt hoztak az erdélyi magyar és szász evangélikusok életéről. Péter János, volt debreceni református püspök is megkísérelte, hogy Erdélybe jusson. Ő járt Moszkvában s beszélik róla, hogy Sztálint is látta. Püspöksége idején a románok ennek ellenére sem adtak neki vízumot. A Református Világszövetség 1955. évi prágai gyűlésén a nyugatiak Hromadka cseh teológiai tanárt ösztönözték, hogy Erdélybe látogasson s felvidéki magyar lelkipásztorokat is vigyen magával. Tudomásunk szerint Hromadka is eljutott Moszkvába, sőt Kárpátaljára is beengedték, de Erdélyben nem járt. Az erdélyi népek százados életgyakorlatában a nép, a nemzet, az egyház és a kultúra egybeforrott. Magyaroknak, szászoknak, románoknak az egyház mindig többet jelentett a lelki háznál. A többszázados kisebbségi élet tapasztalataiból ezt a románság jól tudta, mert ő is az egyházban élte nemzeti életét. Tudta: milyen erőt jelent az anyaegyházzal a kapcsolat annak a népnek, amelyik az egyházba kényszerült beemelni politikai és társadalmi életét. Ezért követtek el mindent, hogy a magyar és a szász egyházakat is elvágják a külföldi egyházaktól. A biblia utal arra, hogy a bolond világban a bolondnak bolondsága szerint kell megfelelni. Az erdélyi magyar református egyház meghívta tehát Kolozsvárra Nyikoláj, krutyicai orosz metropolitát, teológiai díszdoktori címet ajánlva fel neki. Ez a látogatás volt az ára annak, hogy az erdélyiek a köréjük font vasgyűrűt kissé szétfeszíthették. Nemsokára Pradervand Marcel, a Református Világszövetség genfi főtitkára is Erdélybe tudott jutni. Sőt Bereczky Albert református püspök és Dezséry László evangélikus püspök is vízumot kapott a románoktól. A református püspök látogatása inkább ünnepélyes külsőségek között zajlott le, az evangélikusok viszont szinte minden egyházmegyében találkozni tudtak az ott élő lelkipásztorokkal s több gyülekeztben szolgáltak is.
