Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Fáy Ferenc: "Vándorbot" (Vers) - Szabó Lőrinc: "Az Árny Keze" (Vers)
BETHLEN NAPTÁR 49 lálos ágyán feküdt, egy barátja így szólt hozzá: “Kedves testvér, kétségkívül bizonyos vagy-e a Krisztusban való üdvösségedről, úgy amint azt másoknak tanítottad ?” Olevianus szívére tette a kezét és csak egy szót modott: “Certissimus” — “Teljesen bizonyos!” Ezek voltak az utolsó szavai. A Heidelbergi Kátét sokan kritizálják sokféle szempontból, de a legragyogóbb kritika maga az a tény, hogy négyszáz év óta nevelkednek rajta Krisztus egyházának tagjai. Magyar református ember szívére pedig még ma is az orgonazúgás szépségével hatnak az örökérvényű szavak: “Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen vígasztalásod?” — “Az, VÁNDORBOT A vándorbotnak szörnyű súlya van. Rügyet nem hajt, csak múlt mélyén kutat, Az egyik vége: fáradt izzadás, a másik: szürke porban váj utat. Lángnak még karcsú, támasznak kevés. És hordod mégis véges száz úton, S ha kérdenék, hogy mért maradt veled, azt mondanád, hogy én azt nem tudom. De jó ha van, de jó ha foghatod, Beszélhetsz hozzá, enyhet, nyugtot ód, A végtelen sok szenvedés között erőt ad, békés, nagy harmóniát. Hordom ma én is sorsom útjain, arcomra szürkül száz vidék sara . . . Lángoknak karcsú, támasznak kevés, Azért talán még elvezet haza. Fáy Ferenc (Torontó) hogy mind testestől, mind lelkestől, úgy életemben, mint halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett és engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről,sőt inkább szükséges, hogy minden az én boldogságomra szolgáljon. Ezért ő, Szent Lelke által, az örök élet felől engem is biztosít és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezután őneki éljek. Áldott legyen Ursinus Zakariás és Olevianus Gáspár élete és munkája. Dr. Benkő István AZ ÁRNY KEZE "Maradj velem, mert beesteledett!" Bibliát hallgat a gyülekezet. Alkony izzik a templom ablakán. Hitetlen vagyok, vergődő magány. "Maradj velem, mert beesteledett!" — Ha így idegen, vedd emberinek, súgja egy hang, s ahogy látó szemem elmereng a régi jeleneten, az emmausin és felejtem magam, a sugár-hídon némán besuhan egy örök Árny: lehetne Buddha is, de itt másképpen hívják és tövis koronázza: én teremtem csupán, mégis, mint testvérére néz reám, mint gyermekére: látja, tudja, hogy szívem szakad, oly egyedül vagyok, S kell a hit, a közösség, szeretet. S kezét nyújtja. Mert beesteledett. Szabó Lőrinc
