Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Eszényi László: Jövőnk Záloga: Ifjúságunk
46 BETHLEN NAPTÁR hihető, hogy a felsorolt célkitűzések, vagy azoknak akárcsak a jótékony vonatkozású része ne ébresztené fel az érdeklődést ifjúságunk fogékony lelkében. Sokkal valószínűbb, hogy azokkal nincsenek tisztában, mert elmulasztottuk azokat megfelelő módon közölni velük. A fiatal lelkekkel való szorosabb és közvetlenebb kapcsolat megteremtése látszik tehát az első és leglényegesebb feladatnak. S ha már az őszinteségnél tartunk, állapítsuk meg mindjárt azt is, hogy ennek a feladatnak az elvégzése nem lesz könnyű, mert nem értjük egymás nyelvét. Sajnos kétszeresen is nem értjük egymást. Egyesületi életünk problémáit és mozgalmi híreit éveken át csaknem kizárólag magyar nyelven tárgyaltuk. Anyanyelvükön olvasni nem tudó fiataljaink, vagy inkább ama kevesek, akik egyáltalában szoktak olvasni, hivatalos lapunkat, s egyéb kiadványainkat az olvashatatlan osztályozással látták el magukban, s most már nem igen futják át azokat a cikkeket sem, melyek itt-ott angol nyelven láttak napvilágot. Az írott betű tehát nem látszik célravezető eszköznek ifjúságunkkal való eszmecsere bevezetésére. Legalább is nem első lépésként, s a most ismert formájában. Van ezután egy másik hiba is a megértés körül. A generációs probléma talán még soha nem volt olyan kiélezett, mint napjainkban, a régi világ szellemi emlőin nevelt idősebb korosztály és az atomkorszak fiatalsága között. Ezt az általánosan ismert elkülönülést amerikai magyar életünk sajátosságai csak aláhúzzák, s sok esetben áthidalhatatlannak tűnő szakadékká mélyítik ki. Vagy akad-e olyan Magyarországról ideszakadt szülő, aki ne hallotta volna még gyermekei ajkáról egyegy elvi kérdés körül felmerült nézetkülönbség zárómondataként: “Dady, te ezt nem értheted meg.” S ez a hol több, hol kevesebb tisztelettel elmondott megállapítás élesen világít rá a gyermekeinkkel való szellemi kapcsolat fenntartásának, vagy éppen felújításának roppant nehézségeire. Teljes megértésre, valószínűleg csak soraikból kikerült, azonos szellemű fiatalember számíthat. Nekünk viszont aggodalmasan kell ügyelnünk arra, hogy az ilyen ifjúsági vezetők megértsék és magukévá tegyék Egyesületünk évtizedekre visszatekintő tradícióit, s nem csak képesek, de hajlandóak is legyenek azok tovább vitelére. A szellemi összeköttetés másik két népszerűbb eszköze, a rádió és főleg a televízió, anyagi okokból nem jöhetnek tekintetbe. Marad tehát talán a legősibb, de bizonyára legmaradandóbb hatású eszköz az érintkezés felvételére, a személyes eszmecsere útján való ismeret-terjesztés és nevelés. Ez viszont a fiataloknak és nevelőiknek több, kevesebb ideig való együttélését teszi szükségessé. A közelmúlt években ez az elgondolás volt szülőanyja annak a minden tiszteletre méltó törekvésnek, mely Ligonierban magyar református kollégiumot szándékozott felállítani. A gondolat soha nem öltött testet, mert Egyesületünk felhívására, alig akadt je-
