Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Előszó
ELŐSZÓ Mi magyar reformátusok, általában protestánsok, kezdettől fogva az írott betű, a nyomtatott szó népe vagyunk. Reformátoraink, papjaink jórésze nemcsak az értelmes szólásnak voltak a mesterei, de az írásnak, nem egy esetben magának a nyomtatás művészetének is. Magyar vonatkozásban legrégibb s mindmáig meglevő, immár négyszázéves nyomdánkant, a debrecenit is egyik reformátorunk, Huszár Gál alapította. Mert annak idején igen szívünkre vettük az intést, hogy "elvész a nép, amely tudomány nélkül való'', a reformációt magunkhoz ölelvén, első dolgunk az volt, hogy templomaink mellé odaépítettük az iskolát. Az egyik lehetett paticsfalú, a másik szalma-, vagy nádtetős: a lényeg a tudomány volt, a betűbe rögzített s így tüzön-vizen átmenthető tudomány. Az iskolákat pedig Isten szerint való könyvekkel a nyomdáink táplálták. S a magyari életet könyvekkel, jó könyvekkel; írással, egészséges építő, szépítő, Isten szerint való írással immár négyszáz éve főképpen szintén mi tápláljuk, magyar protestánsok. Mit érne a magyar irodalom például egy Petőfi, Arany, Jókai és Ady nélkül? Nem túl sokat. A betű, a nyomtatott szó szeretete, fontosságának tudata velünk jött, amikor otthagytuk a régi földet. Bethlen Otthonunk levéltára és múzeuma egyenlőre elég fogyatékos és kezdetleges, de még így is egyenesen bámulatosan gazdag a protestáns amerikai és általában külföldi magyar nyomtatvány gyűjteménye. Amerikai kiadványaink között különösen három az, amely kor szempontjából is tekintélyt parancsoló. Az "Amerikai Magyar Reformátusok Lapja", amelyik hatvanharmadik és a "Magyar Egyház," amelyik negyvenkettedik évfolyamába lép. Ma világviszonylatban mindkettő a legszínvonalasabb magyar református folyóirat s ha a Vasfüggöny mögött nem lenne gúzsba-kötve a nyomtatott szó, ez a megállapítás akkor is érvényes volna. A harmadik kiadvány ez a Naptár. Ez a negyvenegyedik évfolyama. Elég, ha csak annyit mondunk felőle, hogy ha valami különös csapás folytán minden más nyomtatott magyar anyag elpusztulna, a Bethlen Naptárból az utóbbi négy évtized magyar, de különösen magyar református (protestáns) históriáját minden nehézség nélkül rekonstruálni lehetne. Seregszemlét tartunk most is, öt földrészről, huszonkét országról. Arról, hogy Isten kegyelméből még élünk. Sőt, a földhözveretettség kábulatából felocsúdva, itt is, ott is, kezdünk magunkhoz térni s kezdünk építeni, alkotni. Ki hogy tud. Egyikőnk vályogból, mert másra nem telik, másikónk márványból, mert arra is futja. A lényeg egy; élünk és élni akarunk. Olvasd hát ezt az írást Testvér, s meglátod belőle, hogy bár minden mentségünk megvolna rá, mégsem vagyunk a meghátrálás népe, mert "akik az Istent szeretik, azoknak mindenek egyformán javokra vannak". D. S.