Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Egyesült Államok - Magyar Egyházkerület
BETHLEN NAPTÁR 165 Vasárnapi Iskolai Tanítók. Wallingford, Conn. WOODBRIDGE, N. J. Lelkész: Egri László WOODBRiDGE-i egyházunk Január 21-én nyitotta meg ünnepélyes keretek között gyönyörű templomát. Nt. dr. Szabó István, egyházkeriileti elnök adta át Isten dicsőségének szolgálatára azt a templomot, amely régi álma volt a gyülekezetnek. Ez ünnepségen megjelent az Egyházkerületi Tanács majdnem minden tagja és a környékbeli egyházak lelkészei, képviselői, továbbá a város vezető polgárai. Az építkezés költségei meghaladták a gyülekezet éveken keresztül gyűjtött alapját. A kölcsönt a Református Egyesület adta, melyet Ft. Borshy Kerekes György elnök és Nt. Kecskeméthy József titkár képviselt. A terv úgy készült, hogy Isten segítségével tovább folytathassuk az építkezést mindaddig, amig elkészülhet a társadalmi épület is. Igaz boldogságunk az, hogy a templomot teljesen felszerelhettük. Mindaz, ami a falakon kívül ékesíti templomunkat, a gyülekezet tagjainak szeretet teljes ajándéka. De az ajándékozásból kivette részét a Női Kör, a Lórántffy Egylet, a Férfi Kör, a Vasárnapi iskola is, hogy hitüket és a jövendőbe vetett reménységüket beleépíthessék templomunkba. Az egyházon kívül is sokan ajándékoztak az ügy segítésére. Isten segítségével folytatjuk munkánkat Isten dicsőségének emelésére, magyar református életünk megtartására és keresztyén közösségünk elmélyítésére. Szervezeteink igaz odaadással munkálkodnak az egyház jövendője érdekében és minden reménységünk az, hogy az adósság nem lesz hosszú ideig tartó teher, hanem hamarabb kifizethetjük azt és megkezdhetjük a terv tovább folytatását. Egyházunk tagjai egyénileg is nagyon sok áldozatot hoztak. A legmagasabb eegyéni ajándék az özv. Kocsi Imre Istvánná egyház-szeretetéből fakadt, amely ezer dollár volt. Munkánk tovább folyik hittel, bizalommal. Vallásos életünk elmélyítése, gyermekeink, ifjaink nevelése elsőrangú helyet foglal életünkben. Énekkaraink áldott szolgálataikkal valóban emelik szíveinket Istenhez és teszik az istentiszteletet mélyebbé. KÖZÉP EGYHÁZMEGYE Nt. Galántay Jenő, e.m.-i elnök Gary-Pocahontas-Logan-Thorpe — Lelkész: Szoboszlay László. Ezek a kis bányász gyülekezetek ma is rendes lelkipásztori szolgálatot kapnak magyar nyelven. A gyülekezeteknek nincsen jövőjük, de az anyagi nehézségek ellenére is szeretnénk fenntartani őket, ameddig emberileg lehetséges. HOMESTEAD, Pa. Lelkész: Nt. Paál Gyula Anyakönyvi adatok 1962 január 1.-től augusztus 12.-ig: keresztelés 1, konfirmandusok 9, esketés 2, temetés 5 fő. Egyházunk tisztviselői az évre: Kish József gondnok, Nőegyletünk elnöke id. Czakóczi Imréné, Baráti Körünk elnöke Honse Kennethné, Vasárnapi Iskola felügyelője Balash Dorothy, Junior Ifjúsági Kör elnöke Ardale Bili, Hitelszövetkezetünk elnöke ifj Toboz István, orgonista-énekkar vezető Paál Gyuláné, a Közeli Örökség kezelője Makó Pál.