Bethlen Naptár, 1963 (Ligonier)
Európa - Az Anyaszentegyház
BETHLEN NAPTÁR 109 kapcsolatban meghatódva hallhatjuk, sokszor 30-40 esztendő távlatából, a kedves történeteket: miként keresték fel és gyűjtötték egybe bibliaórákra a magyarokat az ösztöndíjjal tanuló fiatal lelkészek! A II. világháború megszakította ezt a szépen kialakult szolgálatot. 1948- tól indulhatott csak meg újra, amikor új ösztöndíjasok kerültek az egyetemekre. Pl. a kevésbbé ismert II. világháború utáni gyermekakciók gyermekeinek Utrecht és Haarlem városokban átlagosan 10-12 helyen tartottak rendszeresen vasárnapi iskolákat. E sorok írója is a Stipendium Bernardinum jóvoltából kezdhette meg a hollandiai tanulmányait, illetve későbben a protestáns magyarok lelki gondozását. S amikor az 50-es évek elején a holland egyházak a magukénak tekintették ezt a szolgálatot, hivatalosan is megbíízíták a végzésével. Egy ú.n. Egyházközi Bizottság (négy református és egy evangélikus egyház közösen) hordozza mindmáig a munkát, amelynek 1957 óta második lelkésze is van, Dr. Jakab Lajos személyében. A kis Hollandiában nagy szórványban élnek a magyarok, bár főleg a nagyobb városokban találták meg a végleges helyüket. Ezekben a központokban tartunk rendszeresen bibliaórákat és istentiszteleteket a havi körleveleink beosztása szerint. Hivatalos egyházi szervezetünk nincs, mivel nem tudunk “önfenntartóak” lenni. A helyi jogi keretek szerint egy alapítványba, a hollandiai Magyar Protestáns Lelkigondozói Szolgálatba találtak egymásra azok, akik lelkileg-anyagilag felelősséget éreznek az Evangélium magyarnyelvű hirdetéséért. Ez az alapíítvány tartja fenn az “Apáczai Csere János” házunkat, az egyházi irodánkkal, egy kis teremmel és néhány vendégszobával. Nem véletlenül választottuk a nevét! 1959-ben kaptunk engedélyt a ház használatára és éppen akkor emlékeztünk meg Apáczai Csere János, a volt utrechti diák halálának 300 éves évfordulójáról. S mivel maga az épület több, mint 400 éves, nagyon valószínű, hogy Apáczai és a többi diákok sokszor megfordultak előtte, s talán benne is, hiszen évszázadokon keresztül pékség volt a házban és még ma is láthatjuk a régi kemencéket. A lelkigondozói szolgálat és az igehirdetés mindenütt ugyanaz az egész világon, ha a körülmények és adottságok mások lennének is. E rövid beszámolóban nem térhetünk ki további részletekre, csak két szolgálatot szeretnénk még külön megemlíteni. Az egyik a nyári ifjúsági konferencia Amszterdamban. Idén már másodszorra rendezte meg az amszterdami Bibliakör az egyhetes találkozót. Hét lelkésszel együttesen több, mint százan hallgattuk Isten Igéjének ma és itt hozzánk szóló üzenetét. A második szolgálatunk az iratterjesztés. Hollandus és más testvéreink segítségével az elmúlt évek folyamán megjelenhetett: a teljes Károli-Biblia, az Uj-Testamentum próbakiadása, a Heidelbergi Káté, egy 272 oldalas Református Énekeskönyv és több más füzet és traktátus. Szolgáló szeretet Ha református magyar ember Hollandiára gondol, azonnal eszébe jut Ruyter (Röjter) Admirális neve, hiszen Debrecen városa ma is őrzi szép emlékművét. Amikor 1676 február 11.-én Nápoly kikötőjében kiszabaditotta a 26 életben maradt magyar gályarab-lelkészt és azok ezért köszönetét akartak mondani, így válaszolt a hívőlelkű hollandus: “Nem szükséges, hogy a mi jóakaratunkat köszönjétek, mi itt éppen csak eszközei voltunk az Istennek; Istennek adjatok hálát, Ő a ti szabadságtok szerzője.” Mi, Hollandiában élő magyarok újra és újra megtapasztaljuk, hogy itt az Evangéliumnak ez a ma is élő lelkülete vesz körül és segít bennünket, — a sok, ismeretlen ruyter-mihályokon keresztül. Ilyen példák láttán és ilyen tapasztalatokkal meggazdagodva, nem kérhetünk mást mindannyiónk egy Atyjától, minthogy az Ő kegyelméből mi, magyarok is jussunk el az önzetlen, szolgáló szeretetnek erre a lelki nagykorúságára!
