Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)
Európa
98 BETHLEN NAPTÁR —... A filippibeliek elfelejtettek örülni, ügy jártak, amint az ember szokott járni. Szomorúan énekeltek, prédikáltak az Isten jóságáról, gondviseléséről, de a hangulatuk az ünneplő fekete ruhához alkalmazkodott. Az örömhirt hallgató gyülekezet gyászolókhoz hasonlított. A példaképpen adott megváltottak is csak sóhajtoztak, jajgattak, panaszkodtak s elkezdtek a múltba nézni.— — Az egyéni életben is ez a mélabu vert tanyát s a családban is ez az önmagukat sajnáló keserűség borított fátyolt rájuk. Mert van abban valami elégtételvevés az ember számára, ha önemésztően és bosszuállóan szomorú mind halálig.— Akadnak olyanok is persze, akik a hideg után rögtön meleget tudnak fújni. Ezt is Darányi Lajos a tiszáninneni püspök beszélte el; a mezei utón találkozott egy mogorva, zsörtölődő ember hirében álló gazdával. Jókedvű volt, fütyölt, dalolt a kerékpáron. A lelkipásztor megkérdezte: mi a nagy jókedve oka. — Elvették a birtokomat s most többé nincs gondom,— felelte a kárvallottak cinizmusával a gazda. — Elöljárói tisztelet, kollegialitás. Ehhez csak egyetlen példát idézünk egy levélből: —... Lelkészértekezleten voltunk. Dr. Bartha Tibor püspök két órás előadást tartott. Témája nem teológiai tárgyú volt. ügy látszott, hogy nagyon a fejébeszállt a méltóság. Bejött a terembe, senkivel sem fogott kezet, még a pódiumon levőkkel sem, távozásakor sem. Ha mi igy kezelnők — mondjuk a presbitereket — akkor nem tudnók velük szemben elvégezni azt a tanitást, amire épen ő kért bennünket.— — Néhány papot maga elé citált s leszidta őket. A kihallgatást kérőket kurtán-furcsán megrángatta, fölényesen kezelte. így nem tudja azt az eredményt biztosítani államunk felé, amit várnak tőle. Mert akit nem szeret a papság, arra nem hallgat! — Nyugati kapcsolatok, ellenőrzés. 1956 tavaszán Visser t’Hooft világtanácsi főtitkár az egyház otthoni hitvalló iratának idegen nyelvre lefordított egyik példányát elküldte Budapestre. Ez a gallyatetői ökuménikus tanácskozás előtt történt. Magyarországra érkezve megkérdezte Bereczky püspököt; igaz-e az, ami a hitvalló iratban van. — Szóról-szóra igaz, — válaszolt a magyar püspök.— Ön ezt sohasem mondta nekünk a tiz esztendő alatt?—kérdezte a házigazdát a vendég. — A tiz esztendő alatt látott-e ön engem valaha is egyedül? — adta vissza Bereczky a kérdést. — A magyarokat valóban ritkán lehetett egyedüllátni. Annakidején Péter János kisérte őket, majd Kádár Imre töltötte be olykor ezt a szerepet. Most Tóth Károly az ellenőr. Pénzt, valutát vigyenek haza, minél többet. Ez a fontos a kormánynak. A nyugat aztán ne szóljon bele hogyan, mire használják fel a pénzt. A ruhasegélyt gyapotban engedik be s a feldolgozás örve alatt az állam elveszi az anyag egyharmadát. —- A bibliakiadást a háború után az otthoni egyház vette kézbe. Azóta nem lehet bibliát küldeni az országba; csak papirt. Ezt az állam dolgozza fel s a bibliákat oly rosszul nyomja, hogy használhatatlanok. Csaknem mindegyikben akad olvashatatlan oldal. Ez a cél.— Mégis mindent küldnek, amit csak lehet. Aki látogató útjáról visszatér, éjjeleket tépelődik. Segiteni kellene a magyar evangéliumi egyházakon, de hogyan? — — Irányítsatok mindent az Ökumenére, mondotta egy alkalommal Bereczky püspök. — Ezt nem bánja az állam. Hogy meddig tart, nem tudjuk, de most igy van, — folytatta semmitmondóan a monologust.— Vallásellenes propoganda. Van ilyen. Sőt minden nap fokozzák. — Amig ez a szülői generáció ki nem hal, nincs mit kezdenünk a gyermekekkel, — Írják a teoretikusok. — De,
