Bethlen Naptár, 1962 (Ligonier)

Kanada

BETHLEN NAPTÁR 149 OTTAWA, Ontaria—Lelkész: Dr. Tóth Kálmán Ottawai egyházunk kimondottan “menekültek gyülekezete”. Az 1956-i magyar forradalom következtében Kanada fővárosába szép számban érkező Szabadságharcos Emlékmű Leleplezése, Ottawa, Ontario, Kanada. Balról­­jobbra: Dömös Gyula mérnök, ünnepi szónok, Ft. Kovács Angelus, Nt. Dr. Tóth Kálmán, Dr. Csató Pál, a református egyház gondnoka. menekültek közötti istentiszteleti szolgálatot Rev. R. Freytag német evangéli­kus lelkész és Dr. Somogyi István orvos, a gyülekezet szervezését és szociális szolgálatát pedig Dr. Somogyi Józsefné és leánya, Dr. Javorskyné Somogyi Éva végezték. 1957 áprilisától 1960 júniusáig a Presbyterian Church in Canada kebelében Györkös László lelkigondozó szolgálta a gyülekezetét oda­adó szeretettel. Az “elszéledett és hazájukért számkivetett bujdosó magyarok” két éven át a Knox Presbyterian Church-ben, majd bérelt helyiségekben tartották istentiszteleteiket. Háromévi szervezőmunka és egy válságos esztendő után a gyülekezet 1960-ban szervezett egyházközséggé alakult és felszentelt lelkészt kapott Dr. Tóth Kálmán személyében. 1960 szeptembere óta istentiszteletek, bibliaórák, vasárnapi-iskola, konfirmációi előkészités rendszeresen folynak. 1961 január­jában igen jól szervezett és tevékeny nőegylet alakult “Soli Deo Gloria Nő­egylet” néven. Az 1961 évi presbitérium tagjai: Dr. Csató Pál gondnok, Kollár Ferenc jegyző, György András pénztárnok, Csurgai János és Molnár Albert ellen­őrök, Devecseri Béla, Gál Gyula, Kádár László, Simon József, Tömösy László, Varga Béla és Vietorisz Pál presbiterek. A “Soli Deo Gloria Nőegylet” tisztikra: Dr. Csató Pálné elnök, Mrs. Moór Marg;t és Vietorisz Pálné alelnökök, Dr. Bernolákné Kékessy Andrea és Dr. Jávorszkyné Somogyi Éva titkárok, Patócs Lászlóné pénztárnok. A vasárnapi iskola tanítói és tisztviselői: Pácza Dezsőné felügyelő, Dani Anna és Tóth Klára tanítók, Tölgyessy Viktorné a Cradle Roll osztály gon­dozója. Kimagasló esemény volt a magyar szabadságharc 4. évfordulóján a sza­badságharcos emlékmű felavatása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom