Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)

A Bethlen Otthonból

BETHLEN NAPTÁR 47 A Bethlen Otthonból. .. NEGYVEN ÉVES A BETHLEN OTTHON Kincses Erdélynek, Magyarország leggazdagabb részének a 17. században volt egy kiváló fejedelme. Bethlen Gábornak hivták; egy elszegényedett ősi nemesi családnak korán árvaságra jutott sarja volt. Az Isten kiváló szellemi képességekkel áldotta meg s a mellett keresztyén volt, hivő, református keresztyén. Ragyogó pályát fu­tott be. 1613-ban, 33 éves korában már fejedelem volt s a harminc éves háború alatt az akkori protestáns nagyhatalmaknak, Angliának és Svédországnak megbecsült szövetségese. Angliai követsége egyik Gyermek Otthon. tagját Sövényfalvi Dánielnek hivták. Arról nevezetes, hogy minden valószinüség szerint a Bethlen utasítására 1626-ban meglátogatta a még akkor ugyancsak gyermekkorát élő uj angliai (New England) gyarmatot. Erdély Mátyása, Bethlen 1629-ben halt meg, 49 éves korában, mindössze 16 évi uralkodás után, de ez a rövid néhány év elég volt arra, hogy Erdélyt Európa egyik leggazdagabb, legnyu­godtabb körülmények között élő országává tegye. Bibliás keresztyén volt, aki a Könyvek Könyvét 29-szer olvasta át. Halálos ágyán, amikor már szólam sem tudott, gyengülő kezével ezeket a szavakat vetette papirra: “Ha Isten velünk, kicsoda elle­nünk?” “Nincsen senki, bizonyára nincsen.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom