Bethlen Naptár, 1961 (Ligonier)
Ausztrália - Új-Zéland
BETHLEN NAPTÁR 109 AUSZTRÁLIA - UJ-ZÉLAND A New South Walesi Magyar Református Egyházi Élet 1960-ban. Egyházunkhoz tartozó gyülekezetek létszáma ebben az évben növekedett: részben uj magyar református bevándorlók ide érkezésével, részben azok csatlakozásával, akikről eddig nem tudtunk. Elmondhatjuk, hogy a világ minden részéről érkeztek hozzánk mostanában magyar református hittestvérek, akikkel majdnem minden esetben sikerült — mindjárt ideérkezésük alkalmával — kapcsolatot találni, a Sydneyben működő Australian Council of Churches segitségével. Légi és tengeri kikötőkben egyaránt szeretettel köszöntöttük az érkezőket. Említésre méltó, hogy Magyarországról számos szülő érkezett, itt élő gyermekéhez. Isten iránti hálával emlékezünk meg arról, hogy az istentiszteletek látogatottsága növekedett. Az úrvacsorával élők száma szintén emelkedett. Évi rendes közgyűlésünk uj presbitereket és tisztségviselőket választott, akik hűségesen, Isten iránti hálával kezdték el munkájukat. Egyházunk életével és munkájával kapcsolatos, néhány fontosabb, érdekesebb eseményt a következőkben foglalhatjuk össze: Magyarországra, a hódmezővásárhelyi — Kálvin téri — gyülekezetnek öt csomag használt ruhaneműt küldtünk. Ezzel kapcsolatosan a hozzánk küldött levélből a következőket idézzük: “A küldött csomagok megérkeztek. Mégegyszer nagyon hálásan megköszönjük azt a szeretetek mely ott van a szivetekben gyülekezetünk tagjaival sezmben. Köszönik mind azok, akik részesültek a Ti szeretetetek eme jeleiben. Csak ilyenkor láthatjuk meg igazán, hogy mennyire igaz az Ige: “jobb adni, mint venni”. Jó örömet szerezni, nyomorúságot enyhíteni. Gyülekezetünk imádságban köszönte meg Istennek is a Ti szeretetetek adományait.” A lelkipásztor egy jó állapotban levő, használt magyar református palástot kapott ajándékba, Nagy tiszteletű Daróczy Mátyás, amerikai magyar A New South Walesi Magyar Református Egyház konfirmált ifjai a lelkipásztorral 1960-ban, Sidney, Ausztrália.