Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)

Egyesült Államok - I. Krisztus Egyesült Egyháza Magyar Egyházkerület

BETHLEN NAPTÁR 179 Kör) mint a múltban, most is áldásos munkát végeztek. A Vasárnapi Iskola keretén belől Mrs. Beverly Peterfy vezeti az újonnan felállított “Nursery”-t. Eljutottunk odáig, hogy uj amerikás magyarjaink geyrmekeiket Vasárnapi Iskolába felhozzák s ezért boldogan szerveztük meg a Magyar Osztályt, melynek tanítója Molnár János lett. Mrs. Esther Gadnai megszer­vezte a Gyermek Énekkart, mely felváltva énekelt az Ifjúsági Énekkarral. Tizenkét ifjú vett részt tölünk az Egyházkerület Ifjúsági Konferenciáján. Az Iskola Termünk átalakítása után, Gadnai János vezetésével Szántó Sándor, Poczik Lajos, Benyi József és Nagy Sándor az uj épület emeleti részében három vasárnapi iskola termet építettek be. A parókia két szobáját kirenoválták s kifestették Péterfy Lajos, Szántó Sándor, Finta Márton és Poczik Lajos. Az uj épületrész belsejét teljesen kifestettük s a tetőt megjavit­­tattuk. Egyházunknak igen sok kiadást spóroltak meg azok, akiknek nevét előbb említettük, akik idejüket s munkájukat ingyen adták az Ő Országának dicsőségére. Dayton, Ohio — Lelkész: Molnár Lajos A lelkipásztor a következő jelentést küldte be: “Egyházunk életrevalóságát az elmúlt év szépen megmutatta. Isten által való kiválasztottságunk jeleit láthattuk mindazokban az áldozatokban, melye­ket népünk egyházunk fenntartása végett hozott. A takarékosság és önvizs­gáló magunkba mélyedés hatott bennünket át: lelkipásztor, presbitérium és gyülekezet idejét, tehetségét és pénzét egyaránt Isten Országa építésének szolgálatába igyekezett állítani. Adósságainkat 1958 eleje óta $74,667-ról $65,333.37c-re csökkentettük. Ez idő alatt 7 alkalommal tettünk pontosan eleget negyedévi tőke és kamat tör­lesztési kötelezettségünknek ( beleértve egy elmaradt negyedévi törlesztést is) s összesen $15,098.66e-et fizettünk a Magyar Református Egyesületünknek. Ezenkívül megszabadultunk a templomépitéssel kapcsolatos $8,632 egyéb ter­mészetű adósságoktól is. Anyagi helyzetünk kiegyensúlyozása végett saját népünktől kamatmentes kölcsönöket gyűjtöttünk s a gyűjtés szép eredmény­nyel járt. Sokan kölcsön helyett inkább kézpénzsegéllyel segítették ki egy­házunkat. Egyházi intézményeinket is a segítés és szolgálatvállalás lelkülete hatotta át. Végre elérte egyházunk, hogy a népünk az egyházi munkát lelkesen vál­lalta, mit bizonyit, hogy minden nehézség nélkül közgyűlésünkön 18 tagból álló presbitériumot választhattunk s a lelkes egyháztanács az eredményesebb munka kedvéért külön-külön főgondnokot választott a magyar és angol nyelvű gyülekezetek élére Angi Vilmos és Takács Lajos személyében. Az uj pres­bitérium mindkét nyelvű gyülekezet tagjai számára leikitáplálékként meg­rendelte a “Reformátusok Lapját” illetve a “United Church Herald”-dot. Lorántffy Zsuzsánna Nőegyletünk bölcs vezetés mellett bőven kivette részét egyházunk támogatásából. Ifjúsági Egyesületünknek szép munkája volt az egyházunk javára nagy szorgalommal végzett “adóbélyeg” gyűjtés. Ének­karunk a karácsonyi kántálás összes bevételét egyházunknak juttatta. JÓ BARÁTOK KÖRÜNK az igazi testvéri szeretetet családias összejövetelek és piknikek keretében ápolta s Vasárnapi Iskolánk odaadó tanítók vezetése mellett önfenntartóan működött. Egyházi épületeinket festéssel és javításokkal igyekeztünk karban tar­tani. Nehány fiatal ember segítségével a lelkipásztor és neje a lelkészlakot belülről kifestették, mig a külső festést az egyház sponzorolta. Egyházfink és Kossuth Ház gondozónk is mindent elkövettek lakásuk festése, csinosítása terén. Kossuth Házunk festetése Hanos János presbiter testvérünk kezde­ményezésére néhány tehetősebb egyháztagunk jóvoltából már szintén folya­matban van. Boldogan jelentjük, hogy a jó Isten sok újonnan született gyermekkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom