Bethlen Naptár, 1960 (Ligonier)
Amerikai Magyar Református Egyesület
102 BETHLEN NAPTÁR Alig múlik el olyan nap, hogy valahol az előadó pódiumokon, színházakban, mozikban, televízión vagy a rádióban fel ne csendülne Liszt, Bartók, Kodály és más magyar zeneköltők ismerős muzsikája. Zenei életünk csillagai között nem egy magyar neve szerepel. Ormándy Jenő és a philadelphiai zenekar ma már egyet jelentenek a zenekedvelők előtt. Doráti Antal a második amerikai szimfonikus zenekart viszi világhírnévre. A new yorki zenekar Reiner Frigyese a budapesti operaház ünnepelt főkarmestere volt. Előadó művészeink egész sora vívta ki a kritikusok legmagasabb elismerését. Dohnányi Ernő zongoramüvészete, Szigeti József és Zathureczky Ede hegedű virtuozitása valaha az elérhető legmagasabb színvonalat jelentette. A fiatal Starker Jánost egyre többen emlegetik, mint az uj Pablo Casalst. Hisszük, hogy a Philharmonia Hungarica újabb babérlevelet hoz a magyar dicsőség koszorújába. Finta Sándor szobrászművészünk nemcsak mesteri kezének müveivel vívta ki mindenütt a legteljesebb elismerést a magyar alkotó géniusz számára, hanem vésőre kívánkozó nemes arcélével és pompás termetével a magyar férfiszépség szobraként szerepelt az uj hazában. Képzőművészeink közül rá kell mutassunk még azokra a nagyszerű alkotásokra, melyek Körmendy, Raskó és Dohányos neveit dicsérik. Az amerikai filmipar szédületes felemelkedésében a magyar vállakozóknak és rendezőknek oroszlán része volt. Magyar emberek alapították a Paramount és Fox filmvállalatokat, Kertész Mihály a Warner Brothers vállalat legnevesebb rendezője, nála is ismertebb talán Cukor György, a legnagyobb amerikai filmsikerek művészeti vezetője. Művészeink népes táborából csak két nevet emelek ki. Ki nem emlékszik öregebb testéreink közül Rudolph Valentino romantikus szépségű partnerére, Bánky Vilmára? Közelebb áll sokkal időben is és magyar közéleti szereplése miatt is szivünkhöz Amerika magyar csalogánya, Hajmássy Ilona. Aligha fogunk találkozni az iskolázott amerikai körökben olyan valakivel, aki ne hallott volna s a legnagyobb elismeréssel ne szólna Molnár Ferenc, Zilahy Lajos s a Hollywoodban dolgozó Íróink egész seregéről. Bátran vallhatjuk hát magyaroknak magunkat Amerikában. Nincs semmi szégyelni, vagy takargatni valónk sem a múltban, sem a jelenben. Nincs a tudományos, művészeti vagy gazdasági életnek olyan területe, hol büszkén ne tudnánk hivatkozni egy-egy nagy honfitárs nevére. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk azt, aki legalább annyi becsületet szerzett itt magyarságnak, mint fajtánk kimagasló egyéniségei: a névtelen amerikai magyart. Azokra a tiz, sőt százezrekre gondolok, akik az acélkohók izzó torka előtt, a szénbányák fekete mélységében és a műhelyek hátgörbesztő munkapadjai előtt évtizedeken keresztül végzett hűséges munkateljesítményükkel vívták ki munkaadóik elismerését és munkástársaik becsülését.
