Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Az Anyaszentegyházról - Közép-Európa
96 BETHLEN NAPTÁR nete és szolgálata sok egyezést mutatott, szemben azzal a különbséggel, amit az uralkodó társadalom, a feudális és kapitalista osztályuralom mutat az evangéliummal összemérve.” A magyar református egyház kétségtelenül levonta ennek a helyzetnek nehéz tanulságát és 1945 után felfogását, magatartását egyrészt az előző korban történt mulasztásainak elismerése s a felettük való bünbánat, másrészt az uj helyzetben az Ige szerinti felelősség vállalása határozta meg. Az egyház vallotta, hogy nemcsak egyeseknek magános bünbánatára van szükség, hogy az egyház megújulhasson, hanem az egész egyháznak, az egész népnek bünbánatra kell jutni. A háború utáni években Magyarországon járt nyugati egyházi vezetők számos esetben lelkesen számoltak be arról a lelki megújulásról, hitbéli ébredésről, lüktető evangelizációs szellemről, amelyet a magyarországi protestáns és elsősorban református egyházi életben tapasztaltak. Jelentőségét különösen abban látták, hogy az evangelizáció nem csupán egyes egyéneket érintett és vezetett megtérésre, hanem egész gyülekezeteket; a lelki megújulás az egész egyházat átjárta. Ennek a megújulásnak hordozója nagymértékben az Országos Református Szabad Tanács volt. Az 1950-ben az egyház “minden szolgájához és tagjához” a négy egyházkerület püspöke és főgondnoka által intézett “Testvéri Üzenet” rámutat arra, hogy a lelki ébredés során minden munkának az egész gyülekezetért kell folynia s a gyülekezeteknek a hivők közösségévé kell válniuk. A fogalmak pontosan körülhatárolódnak: a közösség nem a hivő emberek társasága, mert ez az egyház; a közösség az egyház életének megnyilvánulása, funkciója, vagyis a közösség megléte éppen annak ismérve, hogy van-e élő egyház. Ebből következik viszont az is, hQgy a gyülekezeten belül a közösség nem lehet zárt, amely egyeseket befogad, másokat meg nem; a közösség szolgálata mindenki felé irányul. E lelki megújulás révén az egyház népe megerősödött az egyház és állam törvény által való szétválására és az uj viszonyból folyó helyzet vállalására, sok esetben elviselésére. Az erősödést mutatja az is, hogy a háború alatt elpusztult, illetve megrongálódott 417 templom közül 1950-ig 405-öt újra helyreállítottak. A 46 és háromnegyedmillió forint költségből az állam 9 és negyed, a külföldi egyházak másfél millió forintot fedeztek; 36 millió forint a gyülekezetek tagjaitól jött. Az összegekben sem a természetbeni adományok, sem a hivek által végzett munka értéke nincs benne. Az állam és református egyház viszonyának alakulását vizsgálva a földreformon kell kezdeni. Ennek során a református egyház birtokában lévő 102 ezer hold földből 60 ezer maradt meg, de később — a lelkészek ház körüli birtokának kivételével — ez is állami tulajdonba került.
