Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)

Egyesült Államok - I. United Church Of Christ

BETHLEN NAPTÁR 207 A Kalamazoo-i egyesített presbitériuma Nt. Böszörményi István, egyházkerületi elnökkel, Nt. Parragh Dezső, nyugati egyházmegyei elnökkel, és Endrei Ferenc lelkésszel. mazoo-i első egyház lelkipásztora, és Nt. Molnár Ágoston, Elmhurst-i tanár közreműködésével. A környék magyarsága szép számmal jött el erre az al­kalomra. Az év eseményei között azonban kétségkívül a legkimagaslóbb esemény a két helybeli magyar református egyház egyesülése volt. Az évtizedes külön­válás keserű tapasztalatain keresztül az Ur Isten megérlelte mindkét gyüle­kezetei e nagy lépésre, amely súrlódás nélkül ment végbe. Nt. Parragh Dezső, a nyugati egyházmegye elnöke vezette az egyesülést megelőző tárgyalásokat. Miután Nt. Józsa Benjámin, az első egyház lelkésze nyugdíjba ment a má­sodik egyház lelkészét, Endrei Ferencet választották meg lelkésznek, a tiz tagú presbitériumba pedig mindkét gyülekezet öt-öt tagot választott. A vá­lasztási gyűléseket mindkét gyülekezet külön tartotta. Május 19-e volt az egye­sülés nagy napja. Ez alkalomból másodszor is eljött hozzánk Nt. Böszörményi István egyházkerületi elnökünk, aki az egyesitő istentiszteleten magyarul pré­dikált, valamint ott volt Nt. Parragh Dezső, egyházmegyei elnök is, aki ango­lul hirdette az igét. Az ezt követő közös közgyűlés, amelyen a kerületi elnök ur elnökölt, az egyesülést megtörténtnek nyilvánította. Az uj gyülekezet szor­galmasan munkálkodó vezetősége élén Varga István gondnok jár elől jó példával. Az ugyancsak áldozatkész nőegylet élén pedig az elnöki tisztet a lelkes Dalia Józsefné tölti be. A gyülekezet most már lényegesen jobb helyzetben van ahhoz, hogy sike­res munkát folytasson Krisztusért. Felnőtt tagjainak száma 77, adóságmentes temploma és parókiája van. Az ifjúsági munkára alkalmas templom alatti pincét szépen rendbe hozták és kicsinosították önkéntes munkával férfi tag­jaink, ezenfelül a parókiát rendbehozták, kijavították modernizálták, és úgy a templomba, mint a parókiába gázfűtést vezettünk be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom