Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)

Egyesült Államok - I. United Church Of Christ

202 BETHLEN NAPTÁR Az év első hónapai döntőek voltak ebben a vállakózásban. Legégetőbb kérdésünk ez volt: Vájjon a közösségünk fogja-é vállalni a nagyobb áldo­zatot, vagy ragaszkodik a régi kényelmes egyházi élethez? A presbiterek kezdték meg a munkát s két hónap alatt meglátogatták egyházunk minden tagját. Ennek a családi vizitációnak óriási eredménye volt. Uj emberek je­lentek meg a templomban. Névleges egyháztagok ismét valóságos egyház­tagokká váltak. Megpezsdült a közösségi élet. Volt ismét nagy cél az egyház életében. Mint kaptárban tavasszal, megindult a komoly munka egyházunk­ban s három hónap alatt 6,000 dollár gyűlt össze az adósság törlesztésére. Ebből láttuk azután, hogy az egyház nagy orgánizmusának szivével nincs baj. Kifizetjük Isten kegyelméből, nagy adósságunkat. Tizenhárom aker területet vettünk 26,000 dollárért azzal a céllal, hogy az a magyarok Isten imádásának szent helyévé legyen. Titkosan és nyilvá­nosan imádkozunk érte és hisszük, hogy a környékbeli magyar templomok népe is megérzi mily nagy erő van az egyesülésben. Talán el jön az idő, amikor a széthúzás villájával megszórt csontjaink egymásra találnak s jóaka­ratban egyesült magyarok, megépítjük ezen az uj szent helyen, egymás meg­becsülésének, Istenünk imádatának s a krisztusi szeretetnek csoda katedrálisát. Ez elmúlt esztendőben egyházi életünk mélyült. Biblia utáni szomjúság látszott a lelkeken. Imával kezdődött s imába torkollott minden tanács, szó, beszéd, amellyel kerestük Istenünk akaratát. Presbitériumunk munkaközös­séggé emelkedett. Ha volt valaha bíráskodó presbitérium, a miénk a szolgáló, dolgozó presbitérium mintaképe volt. Felnőttjeink dalárdája minden héten, az évben próbát tartott. Minden ünnepen énekelt. Isten uj zsoltárt és örömet adott szivükbe. Nőegyletünk, (Women’s Guild), a Baráti Kör s Vasárnapi Iskolánk kitűnő munkát végzett. Flint, Michigan. — Lelkész: Nagy András. Lelkipásztora értékes vezetése alatt fiinti egyházunk lelkiekben és az Lelkész család — Flint, Mich.

Next

/
Oldalképek
Tartalom