Bethlen Naptár, 1959 (Ligonier)
Egyesült Államok - I. United Church Of Christ
BETHLEN NAPTÁR 197 helyiségét. Vasárnapi Iskola céljaira modern elválasztó falakkal, uj asztalokkal, székekkel, stb. látta el. A konyhát is ujjáépitették, amit szintén modern felszereléssel láttak el. A felavató ünnepség egybeesett Nt. Bacsó Béla tiszteletére rendezett bucsubankettel. E sorok Írásakor az adósság már 9 és félezer dollárra csökkent. A kölcsönt a Református Egyesület folyósította. A gyülekezeten belül a presbitérium mellett három női-kör és három betegsegélyző egylet működik. Templomsegélyző Nőegylet, elnöke: Takács Isvtánné; Mária Mártha Kör elnöke: Szalai Vincéné, Nőszövetség (Women’s Fellowship) elnöke: Mrs. William Kozane; “Lorántffy Zsuzsámra” egylet elnöke: László Kálmánná, Férfi Betegsegélyző Egylet elnöke: Eszterhay Antal, Férfi és Női Betegsegélyző Egylet elnöke; Haraszi Istvánné. Ifjúsági Kör elnöke: Márkus Andy, Vasárnapi Iskolánk igazgatója: Szaniszló Pál, “Children’s Division Leaders” Végső Yolanda és Nagy Sally. Ifjúsági Egylet tanácsadója: Szuha.y Dániel és neje. Orgonista: Szuhay Benjáminná. Ifjúsági Énekkar vezetője: ifj. Végső István. Főgondnok: Katona Barna. Gondnok: Orosz Albert. Drakes Congo, Ohio. — Lelkész: Marsaiké József. A gyülekezet, alig néhány lélek, nem küldött semmiféle jelentést. Erie, Pa. — Lelkész: Árvay András. Ebben a kicsiny gyülekezetben egy év alatt összesen tizenegy istentiszteletet tartottak. Middletown, Ohio. — Lelkész: Molnár Lajos. A gyülekezetnek 17 tagja van. Az uj lelkész 3 istentiszteletet tartott. A gyülekezet gondnoka, Juhász József. Toledo, Ohio. — Lelkész: Dr. Zsíros József. A gyülekezet imádságos szivü lelkipásztora az evangélizálásra fekteti a fő súlyt. Szent meggyőződéssel hirdeti hogy Krisztusért minden áldozatra kész, — “még életük feláldozására is kész” — egyháztagokra van szükségünk. Az egyház lelkésze 502 látogatást tett; 65 beteg áltogatást kórházban és otthonokban. Konfirmandus osztályt tanította, a növendékeket kellőképpen előkészítette az úrvacsora vételére. Ebben a gyülekezetben az úrvacsora hét alkalommal lett kiszolgálva. Lelkész és neje részt vesznek minden egyházi mozgalomban, valamint az ifjúsági mozgalmakban is. A magyar menekültek ügyét, a rádión, televízión és amerikai templomokban Toledóban és környékén szolgálta. A presbitérium és a lelkész között meghitt, bensőséges keresztyéni szeretet viszonya áll fenn. A presbiterek önzetlen lelki vezetői is, a gyülekezetnek. A gyülekezet rendesen látogatja templomot. Keresztyénségüket visszatükrözi az egyházban és egyházi szerveikben cselekedetük. A kért egyháztagsági járulékon felül, $1,617-t adományozott a gyülekezet. Egyházmegyénkhez tartozó gyülekezetnélküli lelkészeink: 1. Nt. Dr. Újlaki Ferenc. 2. Nt. Molnár Ágoston, Elmhurst magyar tanára. A Tóparti Egyházmegye taglétszáma 3,296, és Vasárnapi Iskolákba beíró ttak száma 987.