Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 55 nem fér meg, különösen ha azt ráadásul még ellenség is pusztítja, igy a választást tizenkét éves testvérháboru követte, aminek a váradi béke vetett véget 1538-ban. Eszerint János király a címet, koronát s az általa birt országrészt haláláig megtartja s ekkor mindez Ferdinándra vagy utódjára száll. A következő évben János megházasodott, elvette a lengyel király leányát Izabellát s mikor egy évre rá, 1540-ben fia született, a váradi egyezséget felmondta. Igaz, hogy fia, János Zsigmond születését csak két héttel élte túl, de hűséges emberei, különösen közeli rokona, a szintén délszláv Petrovics Péter utján gondoskodott róla, hogy Ferdinánd igényeit ne érvényesíthesse. Rövidre fogva 15 év történetét, Petrovics, de különösen a horvát-olasz származású Martinuzzi György hintapolitikájának eredménye és következményeként — mert Erdélyt és a megcsonkított Magyarországot egy fő alatt egyesíteni nem lehetett — Erdély végleg a Szapolyai ház kezében maradt s ettől kezdve kb. 140 évig Magyarországtól különváltan élt. A REFORMÁCIÓ ERDÉLYBEN. “A reformáció magyar földön és igy Erdélyben is első sorban sajátosan vallási mozgalom s a vele kapcsolatos művelődési, politikai, gazdasági és egyéb fejlemények csak járulékok, melyek színezik de nem határozzák meg, még kevésbbé idézik elő azt, ami benne a lényeg: a hitélményt”, mondja Makkai László “Erdély Története” cimü munkájában. (Budapest, 1944, p. 248.) Igaza van. Tényleg “az élethalál harcát vivő XVI. századi magyar ember számára a reformáció . . . mindenek előtt a hitélet elmélyülését jelentette. Szorongattatásában, kilátástalanságában sorsát Isten kezébe tette le s a magát és nemzetét ért csapásokat bűnei következményének tudva be, bünbánatával Megváltójához fordult bocsánatért. A kor összes egyházi íróinál maga a magyar nemzet, mint kollektiv egyéniség áll a legfőbb Biró itélőszéke előtt s mint közösség várja a megváltást is; a gyermekbetegségeivel küzködő magyar naciónálizmus természetes önzése, emberi gyarlóságai felé igy emelkedik az eszményi, szigorú önbirálaton és mély keresztyén hiten alapuló nemzettudat, amely már nem puszta érdekközösség, hanem erkölcsi értékrend. A reformátorok felébresztik az egyén felelősségét a közösség iránt; az egyesek bűneiért az Isten az egész magyarságot bünteti, a nemzet szabadulásához tehát a nemzettagok megtérésén keresztül vezet az ut. Vigasztaló párhuzamot vonnak a magyarság és a választott nép, Izráel története között: a szenvedések próbák, melyek megtisztítják bűneitől a nemzetet s zálogai az üdvösségnek. Ebből a meggyőződésből fakad később a hitükért gályarabságot szenvedő protestáns papok hitvallása: “Azt bünteti, kit szeret.” Valóban, a török korszak két évszázados megpróbáltatásai fokozták a hitélet intenzitását; a magyar keresztyénség nagykorusitása ezzel fejeződött be”, mondja tovább Makkai.
