Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)

I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

BETHLEN NAPTÁR 141 Tüntetés a magyar szabadságért new yorki 69-ik utcai egyházunk előtt. Ez a tüntetés az Egyesület Nemzetek Palotája előtt lett folytatva. lyezzük el nyugalomra. így a kegyes gyászolók, amikor az Isten házába jönnek el, ugyanakkor elhunyt családtagjaik nyugvóhelyét is meglátogathatják. Egyházunk a lelkészlakot, valamint a lelkészi hivatalt értékes fölszerelé­sekkel gazdagította meg, töbek között egy villanyos Írógéppel is. Gyülekezetünk, Istennek hála, anyagiakban is, lelkiekben is állandóan gyarapodik. Vasárnapi iskolánkban, ifjúsági egyesületünkben és különösen folyton növekvő vasárnap reggeli gyülekezetünkben meglátszik a hűséges sáfár­kodás eredménye. A Nagytiszteletü Asszony és Erzsébet leányuk segítsége mellett megemlí­tést kívánunk tenni tiszt. Kovács László, theológus szolgálatáról, aki különösen az énekkar vezetésénél, az ifjúsági munkában és a látogatásokban van nagy segítségünkre. Gyülekezetünk komoly támogatást nyújtott még Ványi László és Rőczey Barna magyar szabadságharcos ifjaknak is, akik jelenleg a Bloom­field College hallgatói. Érdekes mellékterméke volt a new yorki életnek az is, hogy a Bride and Groom televíziós Programm a lelkész közreműködésével azzal tisztelte meg a magyarokat, hogy két fiatal párt hivott meg, két Ízben, akik a Programm keretében léptek házasságra és akiket ez alkalommal gazdagon megajándé­koztak. Gyülekezetünknek szomorúságára van Bacsó Béla gondnokunk hosszas betegsége, akinek felgyógyulásáért buzgón imádkozunk. Passaic, N. J. — Lelkipásztor: Nt. Bertalan Imre. Egyházunk nagy és szép feladat előtt áll. A gyülekezetben folyó és a jövő­ben fokozott mértékben kiépítendő ifjúsági, nevelési és belmissziói munka eredményesebb szolgálatára uj nevelési és egyháztársadalmi központ építésének tervét fogadta el a gyülekezet a junius 16-án tartott közgyűlésen. Az építésre felajánlott összeg e sorok Írásakor meghaladja a 70,000 dollárt. A kétszázezer dolláros építkezést 1958 elején reméljük megkezdeni. Gyülekezetünk tevékeny szolgálatot vállalt a környékünkre nagy számmal érkező magyar menekültek letelepítésében. A gyülekezet lelkésze irányította

Next

/
Oldalképek
Tartalom