Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)
Halottaink 1956-ban
BETHLEN NAPTÁR 199 BETHLEN OTTHONUNK HALOTTAI Egyetlen lelkész halottunk mellett, kegyelettel emlékezünk meg a Bethlen Otthonunkban tisztességben megöregedett és onnan a “Mennyei-Otthonba” költözött családtagjainkról, akiket 1956-ban hivott haza az Ur: Özv. Molnár Jánosné Született, Paszmeg Borbála, aki Scranton, Pa.-toól jött be és a múlt évben bekövetkezett haláláig, 16-évet töltött a Bethlen Otthon öregek házában. Római katholikus, Református egyesületi tag, és az öregek otthonának mindenki által szeretett és megbecsült lakója volt. Mig egészsége engedte, különösen a főzésnél és a házi munkáknál szeretett forgolódni. Ügyességével és jóakaratu segítségével, hasznos családtagnak bizonyult. — Kedvenc szórakozását, a kézimunkázást még betegségében is folytatta és az Otthon javára is gyakran értékesítette. Szépkort ért: 84-éves korában halt meg. Kihűlt porait kívánsága szerint Scrantonba szállíttattuk és a családi sírhelybe temettettük. Tóth János Fords, N. J.-ből került a Bethlen Otthonba, először 1946-ban. Azután egy évet szanatóriumban kellett töltenie és felgyógyulása után, 1947-ben, ismét otthonunk lakója lett. — Hivő, tisztensségtudó, mindig szolgálatra kész ember volt, aki közel 10-évi bentlakása alatt, a kerti-munkákban és a postakörük teendőkben készséggel segédkezett. Érezve a változhatatlan véget, kívánsága az volt, hogy ne vigyük kórházba, mert ő a Bethlen Otthonban akar meghalni. Ott is halt meg, 67-éves korában. Özv. Kroncsis Rudolfné Canton, O.-ból jött be otthonunkba férjével együtt, aki bejövetelük után egy évre, hirtelen meghalt. Az özvegység magányát “Kroncsis néni” sem bírta sokáig. A magas vérnyomással járó szívbaja következtében, egy év múlva, hirtelen halállal követte férjét. Mindkettőjöket, a ligonieri közös-temetőben helyeztük nyugalomra. Nehezen dolgozó, régi amerikások voltak, kiknek emlékét otthonunk lakóival együtt, Lajos fiuk és családja is kegyelettel őrzik. Özv. Sovány Imréné New Brunswick, N. J.-i illetőségű, szerény, szelíd fellépésű özvegy asszony volt, aki 1953-ban lett otthonunk lakója. Három évi bentlakása ideje alatt egészsége, ami bejövetelekor nem a legjobb volt, egyre javulni látszott. E feletti örömét és megelégedését azzal mutatta meg, hogy hivatásos varrónői tehetségét újra munkába állította és az Otthon varrónője le.tt Beteg szive azonban ismét ágyba döntötte és rövid kórházi kezelés után, mint sok öregünk, ő is hirtelen halt meg. Kézimunkái, szép varrományai és csendes szelid egyénisége őrzik emlékezetét.
