Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)

Az Anyaszentegyházról - I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

Az uj Magyar Református Templom, Morgantown, W-Va. Felszentelése május 6-án történt felemelő templomi szolgálat keretében, me­lyet ünnepélyes banket követett az uj templommal kapcsolatos iskola, azaz étteremben. A templomszentelési szolgálatokat Elek Áron egyházmegyei elnök, Dr. Újlaki Ferenc, Bütösi János, Harangi László, Kecskeméthy József, Szabó László lelkészek végezték. Üdvözleteket tolmácsoltak Borshy K. György, a Ref. Egyesület titkára, Kish András gondnok. Az uj palástot Kónya Andrásné, a morgantowni és Deli Sándorné, a uniontowni nőegylet elnöknője adták át Bernáth Árpád lelkészüknek, aki hálás köszönetét mondott a női egyleteknek, a megjelent lelkészeknek és egyházi kiküldötteknek, az adakozó híveknek, egy­házaknak és jóbarátoknak. Végül köszönetét mondott özv. Kónya Andrásné elnöknőnek és gyermekeinek, akik a 3100 dollár adományon kívül ajándékoz­ták az uj orgonát, a templomi szőnyeget, a templomszentelési vacsorát és az uj konyha berendezés nagyobb részét. Külön köszönetben részesült a Ref. Egye­sület a 10.000 dolláros kölcsönért, mely lehetővé tette az uj templom felépí­tését, és a Uniontown, Pa.-i testvér egyház, melynek elöljárósága a templomi padokat kölcsön adta, s melynek tagjai nagyon szépen vették ki részüket az adakozásból. A Morgantowni Ref. Nőegylet olyan szorgalmasan munkálkodott az elmúlt öt évben, hogy az uj templom felépítéséhez eddig 4000 dollárral já­rult, és tervbe vette és azért dolgozik erősen, hogy az adósságból minden év­ben egy ezer dollárt törleszthessen. Az egyháztagok pedig megkezdték az újabb adakozást az uj templomi padokra. Mindezek mellett ez a kis 32 tagból álló gyülekezet eddig még minden évben teljesen eleget tett közegyházi tartozásai­nak, s ezt ezentúl is óhajtja igy teljesíteni. UNIONTOWN, Pa. — Lelkipásztor: Bernáth Árpád. Ez évben a templom tetőzetét és festését hozta rendbe és javította ki a gyülekezet. Buzgón munkál­kodó nőegylete pedig uj orgona vételén munkálkodik, melyet még ez évben óhajt beszerezni. Bár többen elhaltak és elköltöztek az egyháztagok közül, még mindig sikerül a lelkipásztornak uj tagokat toborozni e kicsiny gyülekezetbe. BETHLEN NAPTÁR 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom