Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)

Az Anyaszentegyházról - I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

BETHLEN NAPTÁR 79 Van már ifjúsági szervezetünk is. Bár még mindig a kezdet nehézségei­­val küzd, reméljük, hogy egyházunk talajában, mély gyökeret ver s meg­tenni a lélek jó gyümölcseit. Énekkarunk az év nagyobb részében, mindkét istentiszteleten hozzá já­rult éneklésével, az áhitatunk emeléséhez. Nagy ünnepeken való szolgálatuk pedig felejthetetlen élményt jelent gyülekeztünknek. Magyar iskolánk szépen működött. Azok a gyermekek, akik szolgalmasan részt vettek benne, nagy előhaladást tettek. Vasárnapi iskolánk életében hálás szivvel gondolunk Iste­nünk segitő Lelkére, mert egyre növekvő létszámmal dolgozhatott. Híveink nagyobb része hűséges templomlátogató volt ez évben is. Nagyon sokuknak az arcát vasárnapról vasárnapra láthattuk a gyülekezetben s ezért kell a legnagyobb hálát adjunk a gondviselés Istenének. így aztán érthető, hogy anyagiakban is több áldozatra voltak képesek mint a múlt évben. A hívek áldozatából s két nőegyletünk hozzájárulása következtében, ez évben befestettük a templomunk belsejét és úgy a templom, mint a papiak külsejét is. NEW YORK, N. Y. - 69-ik utca. — Lelkipásztora: Kovács Imre. Az egyház a múlt esztendőben, október 16-án, ünnepelte a hatvanadik esztendejét, mun­kája tulajdonképpen 104 esztendővel ezelőtt kezdődött, még Ács Gedeon ide­jében. A Reformed Church keretében azonban csak 1895-ben szervezkedett. Az egyház külön Emlékkönyvet adott ki a jubileumi évben, amiben a szervez­kedés történetét is megörökiteték. Az egyház múlt esztendejének a képét az egyház által kiadott kis mimeografált füzetből merítjük, mely főleg a pénztári jelentéssel foglalkozik. Igaz, hogy ezen a most nagy válságon keresztülment (sőt még mindig abban járó) gyülekezetnek ez most az életbevágóan fontos kérdése, ami nemcsak múltját mutatja, de ez idő szerint jövőjét is nagy mér-A 69-ik utcai ref. egyház Presbytériuma, Kovács Imre lelkipásztorral, New York, N. Y.

Next

/
Oldalképek
Tartalom