Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)
Anyánk nyelvén Istenért, Hazáért, Szabadságért…
32 BETHLEN NAPTÁR Milyen zsenge-gyenge a fü feje, hogyan lehet mégis, hogy utat ver magának és egyik hajnalon már boldogan várja a keletről érkező napsugarat? Csoda ez? Csoda. A tavasz misztikuma ez, rejtelmekbe burkolt égi, szent parancs, megújhodás, örök és irracionális. Minden a földből születik. Kinő a fa, a fü, a pipacs, a gabonaszár, kinő a házfal, a torony, a felhőkarcoló, a májusfa, felszökken a gejzír, felbugyog a forrás, kikéi a tojásból a hamvasszárnyu madár és mind de mind merre nőnek, merre magasodnak, merre szöknek, bugyognak, repülnek? A csillagos egek felé. Minden, de minden az ég felé tör, egekért kiált, minden, de minden a magasságba vágyik, minden feltámadás arra kér utat. Felemelkedik a sokmázsás kö a jeruzsálemi sir felett. És Isten élő-halott fia, az öt sebbel vert Krisztus felkél és felszáll, megfejthetetlen erő vonzza túl fellegen, csillagon, az Atya trónjának jobbjára. Először fakó arcú rémület reszket a Tanítványokon, aztán, amikor a lelket befényesiti a tudat, hozsánnaként zengi ajkuk: Feltámadott az Ur! Husvét szépsége ebben az ég felé suhanó, gyönyörűn iveit, mindent magához ölelő feltámadásban van. Édes testvére a megújhodás, szemet babonázó háttere a kibomló zöld, ez a derűs, üde, mindent elöntő, tiszta szin. Belső értéke a csodálatos erő, mely megadatik a füszálfejecske zsenge kis hegyének is. A krisztusi hit adta az emberiségnek a legszebb ajándékot: a feltámadás fogalmát és hitét. És a krisztusi példa volt az első, amely bizonyította is. Az a rejtelmes husvét-éposz-fejezet, amely szerint a kettős halotti gyolcsba takart Jézus elszállott az elérhetetlen messzeségben kéklő egek felé, a léleknek, a fantáziának, a halálban való megvigasztalódás szivet nyugtató érzésének uj keretet adott, meghozta a hit kimélyülését, szelidebbé váltotta a halál élénkbe révülő arculatját, az élet örök ismétlődésének tényét teremtette meg. Innét van, hogy a Husvét a Halleluják ünnepe, innét származik a szimbólum, hogy tojást kell hímezni, mert ahogy ebből a kis fehér mészfalu koporsóból kikéi a madár és felrepül az égi tisztaságba, úgy kélt ki Jézus is a kőkoporsó mélyéből s vitték láthatatlan szárnyai magasabbra, mint minőt ember addig beszállhatott. Nálunk tavasz van, az élet fényére és erőre váltódása akkor, amikor a kalendárium piros betűi husvétot jeleznek. Tavasz van föld alatt és föld felett. Tavasz van lélekben, szívben, elmében, vérben. Újult erővel pereg az orsó s az öröm fonala ezüstösen hajtódik hengerére. Nálunk ilyenkor nem csak uj virágot, felszáradt utat, porhanyóvá váló rögöt, átmelegedő falat, napfény alatt édesen hasadó csecsemő-mosolyt ajándékoz a Tavasz, de ideadja a feltámadt Krisztus feltámadására rendelt husvétünnepet is. Uj, könnyű ruhát öltünk magunkra és benépesítjük templomainkat. s inig azt zengi ajkunk: Feltámadt Krisztus e napon, elébe éneklünk a magunk feltámadásának is. Halleluja! Feltámadott! Feltámadunk! (Uj Idők, 1934
