Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)

Szépirodalom

92

BETHLEN NAPTAR

számos esetben a kortársak félreértették őket vagy talán túlságosan megértették s ép azért útjukban voltak. Dante, aki pedig szülővárosának, Firenzének, hü polgára volt, mint száműzött a Divina Commediat külföldön irta; amikor meghalt, két város, Ravenna és Firenze, magáénak akarta holttestét. Valószínű, hogy Don Quixote, Cervantes nagyszerű regénye, börtönben íródott; legalább is az első kötet. Miltont, az angol puritán költőt, üldözték; Chénier, a francia költő, guilotineon végezte életét. S mennyi más példát lehetne felsorolni! Az emberiség gyakran vak azzal a méltósággal szemben, amely a költői léleké, amikor a maga teljességében fejeződik ki; az anyagi érdektől vagy tudatlanságtól fűtött alanyiság nem érzi s ha igen nem értékeli az alkotó lélek művészi és emberi őszinteségét; a tudatos vagy nem is tudatos cinizmus ízléstelen, esetleg ostoba gúnnyal ront a költőnek, talán azért, mert a kivételes szellem jelenlétében a cinizmus megszemélyesítője ráébred alacsonyrendüségére s tehetetlensége bősz módon vagy badarul nyilatkozik meg. Ilyen volt Ady sorsa is; akik támadták, rendszerint hibáit vették észre s emberi s művészi erényeit nem tudták vagy nem akarták észrevenni.

Ady egyik versében nekünk, amerikai magyaroknak izent. A civódó magyar glóbusról, a frázisok sivár tombolásából hozzánk bujdosott a költői képzelet szintjén. Az eljátszott életből kinyújtotta karját; a csúf rontásból felénk küldte szivét és hitét. Irigyelt bennünket, mert messze voltunk a keserűségek földjétől. Vájjon mit szólna ha itt volna közöttünk? Tán “Az Értől az Óceánig” c. versét idézné:

Valaki az Értől indul el

S befut a szent, nagy Óceánba.

Mit szólna ahhoz, hogy a mai idők az ő koránál is mérgezettebb s komorabb levegőjében hittesvérei, az amerikai magyar reformátusok szobrot emeltek neki? Mit szólna ahhoz, hogy a gyárak, áruházak, gépek és lármák környezetében ünnepnek érezzük azt a pillanatot, mikor róla megemlékezhetünk? Valóban csodálatos az élet; valóban csodálatos, hogy az igazi költő mennyire túléli korát s hogy nagysága emberi fogalmak szerint halhatatlan. Jó arra gondolni, hogy a titkok szférájából, amely az ő lázas lelkét is foglalkoztatta, ránk néz; hogy ezekben a percekben velünk van s ha tehetné, most zengené el legszebb dalát.

Az élet ellentmondásaiban sokfélék az utak; olykor mégis olyan célhoz vezetnek, amelynek boldog érzéssel örvendezhetünk. Az Isteni Gondviselés különös kegyelmét látom abban, amikor szülőhazánkban bitófák nőnek a gyümölcsfák helyén s a hatalom terroristái s őrültjei visszaélnek Ady nevével, itt a szabad Amerikában, minden külső kényszer nélkül, magyar lelkünk sugallatára hallgatva, a valódi Ady Endrének hódolhatunk s nem a politikailag eltorzított költőnek. Ady szerette a magyar népet; a próféták módján ostorozta, ha kellett. Igazságot kívánt osztálykülönbség nélkül minden dolgos magyarnak; bort, búzát, békés-