Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Csordás Gábor: Princeton és Evanston…
86 BETHLEN NAPTAR fal, amelyet az ember emelt maga és embertársai közé faji, vagy népi alapon, ellentétes az Evangéliummal, összeegyeztethetetlen az emberről szóló keresztyén tanítással és Krisztus egyházának a természetével, egyszóval Isten ellen elkövetett biin. Ez a megállapitás soha nem hangzott még el ökumenikus gyűlésen. Amszterdamban is volt szó arról, hogy a szegregáció öszszeegyeztethetetlen a keresztyén felfogással, de először Evanstonban hangzott el az a megállapitás, hogy a szegregáció bűn Isten ellen. Felszólította az evanstoni gyűlés a tagegyházakat a kérdés orvoslására. Vallja meg az egyház bűnbánattal, hogy eltért Urától ,s az Evangélium igazságait ebben a kérdésben nem tudta megragadni. Félretéve minden kifogást fedezze fel az egyház népe az egyház egységét, amelyben nincs többé zsidó és görög, körülmetélt és körülmetéletlen, mint Pál apostol irta, de ahol mindnyájan testvérekké lettek a Krisztusban. A hatodik, utolsó tanulmányi csoport a nem-lelkészi, vagy amint megfelelő szó hiányában rossz magyar szóval mondani szoktuk, világi testvéreknek az egyházban végzett szolgálatával foglalkozott. Komoly érdeklődés nyilvánult meg ebben a kérdésben. Annyira komoly volt ez az érdeklődés, hogy amikor Dr. Niemöller, a németországi egyház egyik kiküldöttje azt javasolta, hogy a Világtanács hat elnöke közé nem-lelkészi jelöltet is állitson a jelölő bizottság, javaslata a gyűlés többségének megértésével és pártfogásával találkozott. Ha ezalkalommal nem is került erre sor és mind a hat elnök a lelkészi képesítéssel biró delegátusok sorából került ki, a következő választás alkalmával hat esztendő múlva erre kétségtelenül sor kerül. — A lelkészek és világiak összetartoznak az egyházban, állapította meg a gyűlés. Szükségük van egymásra és kiegészítik egymást. Utóbbiak hidalják át az egyház és a világ között ásitó szakadékot. Ők hozzák összhangba a munkát és a keresztyén szolgálatot. — A munka keresztyén értelmezésével kapcsolatban megállapította a konferencia, hogy a keresztyén ember számára minden munka az Ur szolgálata. Nem pusztán kenyérkeresetre való alkalom, nem is egyedül a társadalom szolgálata, de Isten szolgálata. Ennek a tanulmányi csoportnak a deklarációja azzal zárul, hogy a hit igazi harcát ma a gyárakban, a földeken, az irodákban és az otthonokban harcolják. Jó reménységgel vagyunk a harc kimenetele felől, mert “világi” tagjainak bizonyságtevő szolgálatán keresztül ott van az egyház ezeken a harcmezőkön. Ezekben foglalhatók össze a hat tanulmányi csoportnak a nyilvános gyűléseken elfogadott határozatai. Kétségtelen tény, hogy az evanstoni gyűlés szembenézett a mai idők égető kérdéseivel és őszinte, Ige-szerü, bátor feleletet adott minden esetben. A világ népeihez intézett üzenetében a Krisztusban való reménykedésre hívta a népeket és felszólította őket arra, hogy a reménységben örvendezők legyenek. — Az evanstoni világtalálkozó eredményeit ma még korai lenne lemérni. Nincs hozzá elegendő történelmi távlatunk. Sokban függ ez attól is, hogy az azóta hazatért kiküldötteken keresztül eljutnak-e a határozatok a gyülekezetekhez, minden egyháztaghoz és életté érnek-e az evanstoni döntések? Annyit azonban elmondhatunk, hogy magasra emelték Evanstonban a keresztyén reménység világitó fáklyáját, hogy beragyogja az élet sötét reménytelenségét. —Csordás Gábor
