Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Csordás Gábor: Princeton és Evanston…
84 BETHLEN NAPTÁR Az első csoport Krisztusban való egységünk és egyházakban történt feldaraboltságunk kérdését vizsgálta meg. Annak ellenére, hogy mi egyházakról szoktunk beszélni, csak egyetlen egyház van, mondották. Ez az egyház a Krisztus egy és oszthatatlan teste. Ökumenikus gyűlésen most hangzott el először az az állítás, hogy egyházakra daraboltságunk a bűn következménye, éppen ezért megosztott állapotunkra nem gondolhatunk másképen csak bünbánattal. Ezen a téren is egyedül Krisztus a világ reménysége. Ő a forrás, ahonnan az egyház egysége ered és ő a cél, Aki felé az egyház egysége irányul. Ez a tanulmányi csoport tárgyalta az Egyházak Világtanácsának jövőbeli szolgálatát, amely nem azért alakult, hogy egyesülési mozgalmakat kezdeményezzen a tagegyházak között, hanem azért ,hogy alkalmakat teremtsen arra, hogy a darabokra tört egyház kiküldöttei egymással találkozzanak. Isten azután Lelke által elvégzi a Maga munkáját. A második tanulmányi csoport az evangélizáció problematikájával foglalkozva az evangélizáló egyház lelki képét rajzolta a résztvevők szemei elé. Az egyház a világban él és a világban hirdeti a Evangéliumot. A világ értelmetlen lenne Evangélium nélkül, álapitották meg Evanstonban, az Evangélium pedig elveszítené a maga realitását a világ nélkül. Isten az egyház egész közösségét választotta ki az evangélizáció szolgálatának végzésére. Az evangélizáció tehát a egész egyház feladata. Négy dolgot kell tennie az egyháznak azért, hogy a maga evangélizáló szolgálatát eredményesen végezhesse: Először ki kell lépnie a maga elszigeteltségéből és meg kell keresnie az embert ott, ahol van; Másodszor, tudomására kell adni minden embernek, hogy minden egyes lélek felbecsülhetetlen érték Isten szemében; Harmadszor, azonositania kell magát az emberrel, annak bűneivel, félelmeivel és reménységeivel, hogy igy testvérévé válva hathatósan bizonyíthassa meg előtte Isten szeretetét; Végül, az evangélizáció munkáját a teljes Szentirásra kell építenie. Az elmondottak ellenére az evangélizáció mégis nem a mi munkánk, hanem Istené és mi az Ő követségében járunk. Hozzátette még a csoport jelentése, hogy az evangélizáció ideiglenes szolgálat. Az Evangélium jó hire nem marad örökké Ígéret. Megtartott, beteljesült ígéretté válik, amikor megvalósul a Krisztus királysága. Addig azonban az egyház, az egész egyház, evangélizáló közösség kell, hogy legyen. A harmadik tanulmányi csoport a felelős társadalom kérdésével foglalkozott. Az egyház missziói munkájának szerves része a felelős társadalom kialakítására irányuló törekvés, az olyan társadalomé, ahol az élen járók Isten és alattvalóik előtt való felelősséggel gyakorolják hatalmukat. Az evanstoni gyűlés ezt a definíciót kritériumnak, normának szánta, amellyel minden ma megtalálható társadalmi rendszert meg lehet és meg kell mérni. A felelős társadalom négy ismertető jelét a következőképen vázolta fel a gyűlés; (1) Az állampolgárok védelme; (2) Az állampolgárok joga vallásuk szabad gyakorlására, véleményük kifejezésére és politikai meggyőződésük hirdetésére; (3) A kormányforma erőszak nélkül való kicserélésének a lehetősége; (4) Az egyházaknak és egyesületeknek nyújtott teljes és befolyásmentes szabadság. Ezen a ponton részletesen tárgyalták a résztvevők a kommunista társadalom kérdését. Hivatkozás történt az oxfordi és amszterdami ökumenikus gyűlések korábbi határozataira, amelyek szerint a keresztyén hit és a marxi ideológia között természetszerű ütközés van. Az evanstoni gyűlés megerősítette a megelőző ökumenikus gyűléseknek ezt a megállapítását és hozzátette azt, hogy a kommunizmus terjedése ítélet a modern társadalom felett annak az igazságtalanságok dolgában mutatott múltbeli és jelenbeli közömbössége miatt. Az egyház ugyanezen ítélet alá esik. Rámutatott a gyűlés arra a modern kisértésre, hogy a nyugati világ egyedül katonai intézkedéseket tegyen a kommunizmus előretörése ellen
