Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 111 VASKALAP A MÚLT SZÁZADBÓL . . . A régiek vaskalapot emlegetnek, nékem acélsisak jut eszembe, ha Bóka Józsi bácsira gondolok. Nem mintha talán hadban vitézkedett volna, de elvei olyan szilárdak voltak még tévedéseiben is, és oly híven takargatta a papi méltósággal tudománybeli hiányosságait, hogy káplánjai kivételével a végén el is hitték már a nagy világban, hogy Józsi bácsi nagy tudós. Pedig lehetett volna. Tréfákat, adomákat ezerszámra ontott magából, Több nyelvet beszélt — görögül folyékonyan — de ezzel sohasem dicsekedett, csak sejteni engedte, — noha be sem bizonyította, egyetlen kivétellel, mikor egy német vetődvén a városba, senki sem tudott véle tárgyalni, hát elvitték Józsi bácsihoz és ő a káplánja nagy bámulatára hibátlanul beszélt a némettel. Szerette a jó asztalt, azon a jó bort még jobban. Káplánjának elsőrendű kötelessége abban állott, hogy üres poharat nem tűrhetett meg vendégei előtt, valamint a Józsi bácsi vicceit, aforizmáit, amelyeket elmondott — pedig sok volt — fel kellett jegyeznie. Emellett nagyritkán papi funkciókat is teljesített. Az igazság az volt, hogy Józsi bácsi utálta a káplánokat. Nem úgy, hogy születéstől fogva, hiszen valaha ő is volt káplán, — hat éven keresztül, — hanem csak azóta, amióta Csobay Gábor megírta hires versét, “Öreg káplán siralmi énekét”. Ebben az volt a szégyen, hogy Csobay Gábor két éven át volt a káplánja. Rigmusai hamar elterjedtek a papi körökben. Nagyobb döbbenetét váltottak ki, mint a balkáni háború. Különösen ezek a forradalmi sorok: Dögrováson való szentek Mit akarnak itten kendtek? Öreg Bóka itt Halápon Néked az élet csak járom. Szereztél is, gyüjtöttél is, Isten uccse mehetnél is. Orrod is húz a sir felé, Mehetnél már hazafelé! És zárta versezetét e blasphemikus sorokkal: Káplánnak húsz pengőt adtok? Akasztanivalók vagytok! Hát ezért volt a nagy gyűlölet. De semmi annyira nem bántotta, minthogy a nagy orrát kiverselte a megveszekedett káplán. Ettől kezdve három hónap volt a káplán szolgálati ideje. Erre az időre is csak szent esküvés alapján vette fel, hogy soha még verset nem irt — lehetőleg nem is fog a káplánjelölt. Haláp nagy falu. Két papot tart. Természetes, hogy a másik pappal sem fért össze a jó lélek. Temetéseken vágta ki igazán a rezet. Itt mindig beleszőtte a megboldogult kétórás dicsőítésébe, hogy szerencséje van a halottnak, hogy most ő a soros pap, legalább tisztességes prédikációt kap utolsó útjára. Ha iparos volt a halott, az 1848-tól megjelent összes iparügyi törvények felsorolásával bebizonyította, hogy az iparos is tisztességes ember. Ha szabó volt elmondta, hogy mi volna a világból szabók nélkül? Ruhátlan kellene járni. Ha csizmadia volt, akkor elmondta, hogy magyar ember csizma nélkül el sem képzelhető. Mi volna a magyar becsülettel, ha e nemes ipar nem virágozna? Járhatnánk bocskorban, vagy topánkában. Hiába, csak meglátszik ebből is Istennek örökkévaló nagy kegyelme.
