Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 101 KUCSERIK MARIA VERSEIBŐL: VÍZCSEPP . . . Ma eszembe jutott: egy apró vízcsepp mennyi sok furcsa titkot rejt magában! Mélyén — akár hatalmas óceánban — élet remeg, küzd és megannyi kincset vél felfedezni, meglátni az ember . . . Egy apró vízcsepp! Vagy örök mélység? Harmónia és tökéletesség? Melyhez mi soha, soha nem érünk el? Csodálkozva s megalázottan arra gondoltam: milyen végtelen bölcsesség alkotta igy meg a világnak rendjét: hogy nagyságunk ne kábitson el soha, és önteltségünk — egy vizcseppet látva — megsemmitülten hulljon le a sárba . . . DIEM PERDIDI Egy napot ma ismét elveszítettem, egy napot, melyen semmi jót nem tettem, s ez a nap nem jön vissza többé! Életemnek hány napja hull igy mélybe, s este jöttén csillagtól terhes égre hányszor tekintek szomorúan! A napok robotja néha elkábit — de a csillag oly messziről világit, s parány voltom oly nyilvánvaló, hogy imádkozni tudok csak és halkan múló napot és évet szakadatlan magam-ásta sirgödörbe tenni. Kínom nem látja senki, csak az Isten, csillagok sugáros utján Ö izén néha felém: megértőn, megbocsájtón . . . A FENYŐFÁHOZ . . . Ahol te élsz, a sziklák vadonában, te magad vagy az élet üteme. Őrködsz a csend s az álmodás honában s ritkán tekintsz a lármás völgybe le. A te világod a csillagok világa, s üzeneted a felhőn száll tova — innen csupán a gyermekeknek vágya jut el hozzád — a felnőtté soha! Mégis feléd szállók gondolatban: de szép volna ott élni te veled büszke-magányban! E zajos életet hogy feledném! Itt sorsom oly nehéz ! . . . Óh, fenyőfa, ha éj borul a tájra — emlékezzél meg rólam is imádban!
