Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 85 van együtt a pénz, hiszen ma már nem moshatok. Setét van, oszt lámpaolajom sincs. Fuldoklás jött rá a kacagástól. Keserves öldöklő haldoklás, és ahogyan odaálltam alá, hogy támogassam, amint két tenyerére hajtott arccal hajlongott, valami meleg ömlött a kezemre. — Vér volt, az ő drága vére. Az anyámé, aki úgy tudott kacagni, ahogy a szegény emberek között is csak kevés tud. A királyfi három bánata ANYÁK NAPJÁRA MÉCS LÁSZLÓ verse Amikor születtem, nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, mintha babusgatná a szép napkorongot. Megadta nekem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét, hogy egyszer a földnek benne kedve teljék. Isten tudja honnan, palástot kerített, aranyos palástot váltamra terített, fejem fölé égszin mosolygást derített. Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat, mint királyi ember királyi urának. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szive ment előttem előre követnek. Amig ő van, vígan élném a világom, nem hiányzik nekem semmi a világon, három bánat teszi boldogtalanságom. Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni? A másik bánatom: hogyha ő maid holtan fekszik a föld alatt virággá foszoltan, senki sem tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavasszal rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna, s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem úgy is kevés volna. Hogyha a föld minden szinmézét átadom, az ő édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom.
