Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR

83

Mikor felocsúdtunk, én megint kinyújtottam a kezem, hogy felbillentsem a fiókot.

— Jaj! — kiáltott rám az anyám, s én megijedtem, úgy visszakaptam az ujjam, mintha sparherthez ért volna.

— Vigyázz, te kis tékozló, addig a miénk, inig itt van alatta. Csak hadd legyen ott még egy kis ideig. Mert látod, mosni akarok, ahhoz szappan kell, szappanra legkevesebb hét krajcár kell, kevesebbért nem adnak, nekem már van három, még kell négy, az itt van ebbe a kis házikóba; itt lakik, de nem szereti, ha háborgatják, mert ha megharagszik, úgy elmegy, hogy sose látjuk többet. Hát vigyázz, mert a pénz nagyon kényes, csinnyán kell vele bánni. Tiszteséggel. Könnyen megaprehendál, mint az úri kisasszonyok. Te, nem tudsz valami csalogató verset, azzal tán ki lehetne csalni a csigabigahéjból? — Hányat kacagtunk e csacsogás közben. Tudom is én. De a csigabiga-csalogató nagyon furcsa volt.

Pénz bácsi, gyere ki,

Ég a házad ideki . . .

Azzal felforditottam a házat. Volt alatta százféle szemét, csak pénz nem volt.

Az anyám savanyúan, felhúzott ajakkal kotorászott, hiába.

— Milyen kár, — mondta — hogy asztalunk nincsen. Ha erre borítottuk volna ki, nagyobb lett vóna a tisztesség, akkor lett vóna alatta.

Én összekapargáltam a sok lomot, s beleraktam a fiókba. Az anyám azalatt gondolkozott. Úgy eltörte az eszét, nem tett-é valahova valami pénzt, de nem tudott róla.

De nekem fúrta valami az oldalamat.

Édesanyám, tudok én egy helyet, ahol van krajcár.

Hol, fiam, keressük meg, amíg el nem olvad, mint a hó. — Az üveges almáriumba, a fiókba vót.

— Ó, boldogtalan gyermek, be jó, hogy elébb nem mondtad, most asse lenne.

Felállottunk, s mentünk az üveges almáriumhoz, aminek nem volt üvegje már régen, de a fiókjába ott volt a krajcár, ahol én tudtam. Három nap óta készültem kicsenni onnan, de sose mertem. Pedig cukrot vettem vóna rajta, ha azt is mertem vóna.

— No van már négy krajcár.

Sose busulj már fiacskám, megvan a nagyobbik fele. Már csak három kell. Osztán, ha ezt az egyet megkerestük egy óra alatt, azt a hármat is megleljük uzsonnáig. Még akkor is moshatok egy rendet estig. Gyere csak szaporán, hátha a többi fiókba is lesz egy-egy.

Hiszen ha minden fiókba lett vóna. Akkor sok lett vóna. Mert az öreg almáriom fiatalabb korában olyan helyen szolgált, ahol sok duggatni való lehetett. De nálunk nem sok terhe volt az árvának, nem hiába volt olyan göthös, szuette, foghíjas.

Az anyám minden uj fióknak tartott egy kis prédikációt.

— Ez gazdag fiók vót. Ennek sose volt semmije. Ez mindig hitelbül élt. No, te rossz, nyavalyás kódus, hát neked sincs, hát neked sincs egy