Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
III. A Presbyterian Church in the U. S. kebelébe tartozó magyar egyházközségek
BETHLEN NAPTÁR 181 torát szerető gyülekezetei. Az egyház életében az elmúlt év nagy része az egyházi birtok és épületek megszépítésével telt el. Templomunkat kivül-belül Ízlésesen átrenoválták, a mennyezetét stainless steel burkolattal vonták be, ez évben pedig a templom alatti helységek teljes átrenovlását fogják elvégezni. Bethlen Otthon vasárnapjukon, amelyet az intézet igazgatója tartott, az elmúlt évben is példaadóan adakoztak és 175 dollárt küldtek be árva és öreggondozásunk segítésére. FRANKLIN, N. J. — Az elmúlt évben a lelkész Kruchió Antal, betegsége ideje alatt, aki egészsége helyreállítása végett pár hónapot Arizonában töltött, a gyülekezetét Benkő István lelkész szolgálta. Az utóbbi két esztendőben az egyház tagjai a templom szükséges javításokat és szépitési munkálatokat igyekeztek elvégezni azonkívül, hogy abba uj olaj-fütő készüléket szereltek be. A Lórántffy Nőegylet pedig az egyházi konyhát hozatta rendbe. Iskola-helyiségüket és társadalmi termüket is kifestették, hogy az egyház 45- éves jubileumára, amelynek megünneplésére készülnek, mindenek ékesen és szép rendben legyenek. A Bethlen Otthon igazgatója az elmúlt évben ezt a gyülekezetei is meglátogatta és hétköznapi esti Istentisztelet után bemutatta a Bethlen Otthon életéről szóló színes filmet is. NILES, O. — Lelkipásztor: Kur Géza, aki az elmúlt év egyházi eseményeit, a következőkben Írja le: 1953 február 22-én ünnepelte a Lóránffy Zsuzsánna Nőegylet fennállásának 25-ik évfordulóját fényes keretek között, mely alkalommal számosán jelentek meg a környékről is, hogy együtt örüljenek a nilesiekkel ezen a nevezetes napon. A megható ünnepélyen az elnöki jelentésből kitűnt, hogy a Nőegyelet alapitó tagjai közül elhunyt 3, a később belépett tagok közül 9 személy. Ezeknek emlékét a Fiatal Nők Egyesülete egy virágkosárral, a közönség pedig egy perces csendes felállással tisztelte meg. — Az elnöki jelentés arról is beszámolt, hogy a Lóránffy Zsuzsánna Nőegylet munkássága számszerűsítve, évenként átlag 250 dollár értékű anyagi hozzájárulással támogatta az egyházat, más irányú jótékonykodása pedig átlag évi kb. 100 dollárt tett ki. A Nőegylet mai taglétszáma: 27. A 25-éves jubileumát ünneplő Lórátffy Nőegylet, Niles, O.