Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)

I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

Az egyház ifjúsági tánccsoportja, East Chicago, Indiana. ajándékozott készletet. Énekkarunk is sokszor és szépen szerepelt, magyar táncos csoportunk pedig sok helyen szerzett elismerést. — Népes és szép munkát végző vasárnapi iskolánkba bevezettük a “nursery osztályt”, ami eredményesen működik, alklamat adva a fiatal szülőknek a rendszeres temp­lomba járásra. — Presbitériumunk a parókiát kombinált aluminium abla­kokkal látta el, az egyház-portát pedig szép drót kerítéssel keritette be. Tisztviselőink: Fodor Tamás gondnok, id. Molnár Bálint algondnok, Csomó István jegyző, ifj. Molnár Bálint pénztárnok, Lábas Imre ellenőr. Bizalmi férfiak: Henyecz János, Szabó Károly, Vajda Károly. GARY, IND. — A Gary-i gyülekezet erősen dolgozó lelkésze, Nt. Rásky József vezetése alatt a 7 hetes vasgyári sztrájk ellenére is sikerült az egyház adósságát kifizetni. (Harminckét évig tartott, mig a nehéz tehertől megszabadultak, az utol­só 12,000 dollárt a mostani lelkész négy és félévi ottmüködése alatt fizették ki. A hálaadó Istentiszteleten természetesen részt vett a környék valamennyi lelkésze; az Igét Dr. Szabó István clevelandi lelkész, a Magyar Egyházkerület elnöke hirdette. Az Istentisztelet után bankett volt.) HAMMOND, IND. — A Hammond-i gyülekezet április 18-án ünnpelte 15 éves jubileumát, s ugyanakkor iktatták be állásába a gyülekezet lelkipász­torát Nt. Bütösi Jánost, Ezévben a gyülekezet egyházmegyénk önfenntartó egyházai sorába lépett. A gyülekezet 4 éven keresztül minden esetben 100%­­an fizette missziói járulékát. A lelkipásztor rendszeresen tart angol és ma­gyar nyelvű biblia órát. (Egyháza eseményeiről, a lelkipásztor az alábbiakat Írja: — Mig az 1952. esztendő a jubileumok jegyében folyt le, az 1953. évet a belső megerő­södések évének nevezhetnők. Gyülekezetünk ebben az évben vált önnálló egyházközséggé, amikor missziói segély nélkül próbálja betölteni egyházi hivatását. Bölcs presbitériumunk és buzgó egyháztagjaink áldozatos meg­értése folytán meg is van a remény arra, hogy bizakodással nézhetünk a jövő felé. Noha már évek óta nem rendez az egyház “pénz-szerzési” alkalmakat, mégis elsők között van közegyházi és jótékonysági befizetések terén. (Az el­múlt évben kb. 1000 dollárt tett ki ez az összeg; a Bethlen Otthonra ebből 195 dollárt juttatott egyházunk és nőegyletünk.) Különös fontosságot tulaj­donítottunk a bibliaóráknak, amelyeket hetenként tartottunk angolul is és magyarul is. Általában véve igyekeztünk komolyan venni azt, hogy a re­formátus egyháznak az Ige egyházává kell válnia, különben modern bálvány­imádások áldozatává válik. BETHLEN NAPTÁR 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom