Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Az irodalom tükrében
BETHLEN NAPTÁR 97 A JÓSÁGOS ISTENKE PÁRTFOGOLTJA Irta: Gondos Sándor Biczó Gáborné özvegyen maradt Decaturban. No, nem olyan nagy esemény ez, hogy bár kicsit is zökkenne miatta a föld kereke. Amiatt, hogy Biczó Gábort immár nem hátán, hanem kebelében hordozza, olyan egykedvűen forog a föld tovább, mint annakelőtte. Mit törődik a história azzal, hogy mától holnapra kevesebb lett Decaturban egy gyári munkással? Az legfellebb Biczó Gábornénak fáj, akinek jó ura halálával nem maradt Amerikában senkije, csak öt éves kis leánya, az arany szőke hajú, kék szemű, nevető pofácskáju Erzsiké, aki csak annyit tudott a dolog felől: — Hogy anyuka sir. Mindig sir és anyuka ne sirjon, mert akkor Erzsiké is sir ... Biczó Gábor után nem maradt semmi, csak az egyleti járandóság és azt is elvitte a temetés. Még jó, hogy kifutotta a parádé abból a hitvány ötszáz dollárból. Mondotta is Hajgató Tamás, a kereskedő ur és a decaturi magyarok ügyes-bajos dolgainak ezermestere nagy jóakarattal: — Minek az a drága koporsó, Biczóné? Úgy alkudjék a temetés felől, hogy jusson is, meg maradjon is. Falrahányt borsó maradt a jó tanács, mert özvegy Biczóné is csak azt a nótát fújta, amit magukra maradt, hosszú haj, rövid eszű amerikai magyar asszonyok sokszor ismételnek: — Ne sajnálja, Hajgató ur, ezt a kis pompát szegény, jó uramtól, hiszen úgyse kap az többé semmit tőlem ebben az életben. A végső tisztességben, amit a honfitársak adtak Biczó Gábornak, nem volt semmi hiányosság. Kivonult az egylet a zászlóval; szépen beszélt a pap; a kántor búcsúztatója meg olyan gyönyörű volt, hogy nem maradt emberi szem szárazon. Az idő is kedvezett: se hideg, se meleg. A temetkezési vállalkozó is megtette a magáét. Elvárt az a pénzre akármeddig, csak éppen valami angol Írást íratott alá az özveggyel, hogy lemond az egyleti járandóságról a gyászpompa fejében. A temetés után jóságos lelkű szomszédasszonyok vacsorát hoztak özvegynek, árvának és sajnálkozva sopánkodtak: — Úgy maradtál itt, Julis lelkem, mint az ujjam. Csupaszon. Teremtő Urunk, mi lesz veled, meg árváddal? Özvegy Biczó Gáborné sirdogált egy darabig, nem csupán illendőségből, azután lassan letörölte könnyeit arcáról, nagyot sóhajtott és csendesen mondotta:
