Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Kecskeméthy József: Az ige fényében
60 BETHLEN NAPTÁR A “mi” kenyerünk nem a “te” kenyered. Az nem lehet, hogy te bővölködj akkor, a mikor a te testvéred éhezik! Tekintsd meg azért éléskamrádat, pénztárcádat s lásd meg, hogy mi abból a szegényeké, az árváké, az elesetteké, a nyomorult szenvedőké. Ami az övék, juttasd el ma és mindenkor azoknak, a kik leginkább rászorultak. Hozzá ne nyúlj ahhoz, a mi nem a te részed,, a minek te csak sáfára, letéteményese vagy, mert rajtad is beteljesül a gazdagról és Lázárról szóló félelmes történet megdöbbentő tanulsága. Hozzá ne nyúlj a szegények nálad letett javaihoz, hiszen bizonyára nem azért imádkozol a mi kenyerünkért, hogy azt, ha megnyered, mind a magad számára tartsd meg, hanem azért, hogy adhass másoknak is s ezzel megérzed a legtisztább és legnemesebb örömöt, az adakozás, a testvérsegités örömét. Nincs nagyobb nyomorúság, mint kérni, különösen mindennapi kenyeret kérni mástól és nincs nagyobb, felemelőbb öröm és boldogság, mint adni másnak. Magától az Ur Jézustól tudjuk, hogy nem teljes keresztyénség, nem teljes vallásosság az, amely kimerül az Istentiszteleten való részvételben, vagy csak az Ige hallgatásában és az imádkozásban. Tulajdonképpen ez nem is keresztyénség és nem is vallásosság. A hit, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában. Aki nem gondol arra, hogy embertársai, de különösen Krisztus szegényei iránt vannak kötelességei, az csak félig töltötte be a nagy parancsolatot: Szeresd az Urat a Te Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből és minden erődből, mert e parancsolat igy folytatódik: és szeresd felebarátodat, mint magadat. Az Isten iránt tartozó kötelességek függvénye, az embertársak iránt tartozó kötelességek teljesítése. A kettő úgy függ össze egymással, mint a rózsafa virága, a rózsafa gyökerével. Az ötezer embernek öt kenyérrel és két hallal való megvendégelésékor a tanítványok elakarták küldeni az éhező, kenyeret eledelt kérő sokaságot a környező falvakba, hogy ott szerezzenek maguknak élelmet, kenyeret. Jézus azonban azt mondotta, hogy nem szükséges elmenniök: Adjatok nékik ti enniök!... adjatok nékik ti, enniök . . . Hozzáfűzve a mindennapi kenyérről eddig elmondottakhoz, azt jelenti ez, hogy ne akarjunk az életben mindent másokra áthárítani, hanem ha tudunk jót cselekedni, javainkat, kenyerünket megosztani, tegyük azt meg Istenelőtti felelősségünk tudatában . . . Nem elégséges észrevenni, hogy hol a baj, a szenvedés, a nyomorúság, szegénység, az árvaság és csak másokat buzdítani a jót cselekvésre, vagy mindent másra hárítani: “komoly keresztyén maga is cselekszik!” * * ❖
