Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)

I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

170 BETHLEN NAPTÁR A McKeesporli Első Egyház Ifjúsági Énekkara a munka is befejezést nyert és azt mondhatjuk, hogy szinte uj és nagyon szép lett a templomunk, amelyre boldog büszkeséggel tekintünk. A 13 hónap alatt végzett több mint tízezer dollár értékű munkáknak a költségei gyülekezetünk tagjainak áldozatkészségéből fedezve vannak és adósságot nem csináltunk. A lelkipásztor pedig saját maga, felhasználva a villamosságban szer­zett ismereteit, harangjátékot szerel be a toronyba, amely istentiszteletek előtt és temetések alkalmával magyar zsoltárokat és dicséreteket játszik. Id. néhai Molnár Jenő emlékére gyermekei értékes állvánnyal és a “Book of Worship” Urasztalán használandó példányával ajándékozták meg az egyházat, amelyet az angol istentiszteleten használunk. Id. Bertók János presbiter pedig elköltözött hitvese emlékére, János fiával, aki algondnok és Béla fiával, értékes énekmutató táblákkal ajándékozták meg egyhá­zunkat. De a lelki épülésben sem maradtunk el: fiatalságunk körében, az angol­­nyelvű Istentiszteletek látogatottsága 1952 első 10 hónapjában, már na­gyobbra nőtt, mint jó öreg magyarjainknál. Ezzel arányban növekedik fiatalságunk érdeklődése, egyházszeretete és az egyházért való áldozatok viselése is. Kiváló presbitérium, törekvő Nő­egylet istápolja egyházunk életét. Nőegyletünk a végzett munkákra ezer dollárt adományozott az egyháznak, a templomunk belső festési munká­lataira pedig, amelyet 1953 tavaszára tervezünk, már is külön $500.00-t adományozott. Vasárnapi iskolánk 5 osztályyal és igy 5 tanítóval végez nagyon szép munkát, Kyslinger Richard szuperintendens és a lelkipásztor vezetésével, amelynek keretében angolnyelvü Biblia Osztályunk is van a felnőttek számára. Énekkarunk pedig Mrs. Dolan, szül. Molnár Katika vezetésével az Istentiszteleteinken, a rádión és amerikai egyházakkal ren­dezett közös ünnepélyen, valamint az egyházi évben különleges alkalmak­kor nagyon szépen működött. A fiatalabb nemzedék között a barátság fejlesztésére 35 taggal kuglizó­csapatot szerveztünk, amely nagyon szépen működik Bertók Béla elnök vezetése alatt. A derék Nőegyletünknek pedig Kyslinger Richardné az elnöke. A lelkipásztor Heti Értesítőt ad ki magyar és angol nyelven, amely

Next

/
Oldalképek
Tartalom