Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Vasváry Ödön: A százötvenesztendős Kossuth
116 BETHLEN NAPTÁR jogai lettek volna. Értelmiségi szinvonala alacsony maradt s igy természetesen még a reform-munka is a felsőbb osztályok kiváltsága maradt. A 19-ik század elején, amikor a reformtörekvések már komoly formában mutatkoztak, azoknak érthető módon sokféle visszhangja támadt. Voltak nemesi csoportok, amelyek hajlandók voltak kiváltságaikról lemondani, a többség azonban még az 1832—36-os országgyűlésen is makacsul ragaszkodott a régi jogokhoz s azokat magával az ország alkotmányával azonositotta. (Csak mint túlzó példát emlitem meg az öreg gróf Cziráky Antalt, aki, amikor az országgyűlés nemesei megszavazták, hogy ezentúl a hidakon a nemeseknek is meg kell fizetni a vámot, egyenesen az ősi alkotmány eltemetését siratta az uj törvényben.) A magyar országgyűlési rendszernek megvan a maga nagyon érdekes története. Az országgyűléseket még a múlt század elején is teljesen a közjogi kérdések uralták, a nép kívánságairól és sérelmeiről nem igen esett szó rajtok. Tagjai a nemesek és mágnások voltak, főpapokkal és közjogi méltóságokkal vegyesen, akik megbízatásukat külömböző módokon kapták, vagy bele születtek a törvényhozói tisztségbe, vagy a hivatalukkal velejárt, vagy kinevezés utján kapták, vagy választás utján lettek országgyűlési tagok. A népnek magának jóformán semmi szava sem volt abban, hogy kik lesznek törvényhozói, mert a nép nagy tömegei, a jobbágyok, a politikai jogokat nem élvező szegényebb városi nép nem szavazott. Ezért fölösleges lett volna még a választást kereső jelölteknek is magához a néphez menni, különösen, ha a jelölt nagy ur volt. A hatalmasan kifejlődött kortes rendszer segített azon, hogy a szavazók megtudják, kire lesz legérdemesebb szavazni. A század közepe felé, amikor már különösképen “főúri ellenzék” is volt, óriási kortesmunka előzött meg minden választást, aminek természetesen nagyon káros kinövései is voltak. Ilyen korteshadjárat buktatta meg Petőfi Sándort, akit majdnem agyonvertek, ilyen harc után utasította vissza Deák Ferenc Zala megye követségét, mert megválasztása, mint mondta: “Magyarországon oly igen elterjedt s oly méltán kárhoztatott korteskedésnek szokott mesterkedéseivel, csábításokkal, vesztegetéssel, pénzzel, borral, földnek, fának Ígéretével s néhol tán fenyegetéssel” történt. 1847-ben is csak arról volt szó, hogy közép és nagybirtokosokat választanak meg. Ekkor is igénybe vettek minden régi eszközt, természetesen a pénzt is. Maga a király 200 ezer forintot utalt ki gróf Apponyi Antalnak választási célokra. Ilyen körülmények között a reformokat követelő szegényebb emberek aligha remélhették volna megválasztásukat, ha nem állottak volna nekik is pénzforrások rendelkezésükre. Kossuth megválasztására például
