Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Egyesületi és egyházi életünkből
BETHLEN NAPTÁR 97 EGYESÜLETI ÉS EGYHÁZI ÉLETÜNKBŐL HÚSZ ÉV EGYESÜLETÜNK SZOLGÁLATÁBAN Irta: Dr. Újlaki Ferenc Az Urnák 1912-ik esztendejében, Sárospatakon, végeztem iskoláimat. így, 1952-ben, negyven esztendeje szolgálom a Mestert, mint az Ő felkent, hivatalos szolgája. A negyven évből kettőt az óhazában, harmincnyolcat az ujhazában töltöttem el. A negyvenéves határnál, Sárospataktól Washingtonig vezető útnál, emlékezve, Isten iránti mélységes hálával teszek bizonyságot arról, hogy jósorsban, balsorsban, örömben, bánatban, óhazában, ujhazában boldogság, igaz örömöt adó volt a Mesterrel együtt járni, Neki szolgálni. Boldog örömmel vallom: jó Mester volt Ő! Érdemes neki szolgálni! Mélységes hálával köszönöm Mesteremnek azt, hogy az Ő szolgálatát még értékesebbé, színesebbé, áldottabbá tette az által, hogy a gyülekezeti lelkipásztori szolgálat mellett, azzal együtt a Református Egyesületben részt adott a könyörülő testvérszeretet gyakorlati munkálásában, és arra méltatott, hoPv az amerikai magyar reformátusok legnagyobb, leggazdagabb közösségének, áldást nyújtó munkájának, az Amerikai Magyar Református Egyesületnek élete 55 esztendejéből és a Bethlen Otthon munkálkodásának 30 évéből, húsz esztendőn át reám bízta a Református Egyesület és a Bethlen Otthon elnöki szolgálatát. Mélységes hálával köszönöm Mesteremnek azt, hogy az Ő szolgálatát még értékesebbé, színesebbé, áldottabbá tette az által, hogy a gyülekezeti lelkipásztori szolgálat mellett, azzal együtt, a Református Egyesületben részt adott a könyörülő testvér szeretet gyakorlati munkálásában, és arra méltatott, hogy az amerikai magyar reformátusok legnagyobb, leggazdagabb közösségének, áldást nyújtó munkájának, az Amerikai Magyar Református Egyesületnek élete 55 esztendejéből és a Bethlen Otthon munkál