Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 63 Fekete puli bolhászkodott hokedlije alatt, ahogy észre vett a kapunál, abbahagyta a vakarózást és vakkantott egyet. De Szabó néni fel se nézett. Háromszor is mondtam jónapot kivánok-ot s meg se mozdult. A kutya se. Be akartam menni, de a kapun nem volt kilincs, dróttal volt hozzákötve a kapufélfához. Megkerültem a nortát s úgy szóltam hozzá. Lassan felállt, leverte szoknyájáról a krumplihajat egy szakalytóba s bement a házba. Utána mentem. — Szép kis kert van odakint. — Nem szólt. Egy öreg sublatfiókba tette szemüvegét, széthúzta az ablakon a foszlott ablakszemet és intett. Mellé álltam. — Ő volt. — Nagy kép függött a falon. Katonazubbonyban nézett le reánk Szabó János tolnai tanitó ur, Szabó néni fia, aki már az élő Istenhez költözött. Nem indultam kifelé s ő rám szólt: — Mit akar még?! — valahogy most tényleg eszelősnek látszott. De talán mégis neki van igaza. Mit akarhatnék én még mást ebben a házban, ahol nincs semmi és senki csak az a drága kép. — Tessék valamit mesélni — kértem végül zavartan, de ő már nem is hallotta, kiment s nekem mennem kellett utána. Segítettem vizet meríteni a kutból, azaz a végén csak ő húzta fel a vedret, mert látta, hogy milyen suta vagyok. Recsegett, ropogott az odvas kutkáva s féltem, hogy belé esek. Ugylátszik az öregek sokkal biztosabban kezelik, tudat alatt érzik az öreg tárgyak természetét. Többet rám se nézett, visszament és mosta a krumplit. A veteményes kerten keresztül mentem vissza az utcára. A legközelebbi ház előtt, amint elhaladtam, a kerítés lécei felett kidugta fejét egy asszony. Susogva beszélt, de még igy is szája elé tette kezét ellenzőül, pletykás módra. — Szólt-e a vén naccsága a kisasszonykához? — Igen, — lepődtem meg. Nagyon fájhat néki, hogy fiát elvesztette. — Nem érzi ő azt már! — kezdett belémelegedni a beszédbe, s kezével illusztrálta, hogy eszelős. Mielőtt szólhattam volna, folytatta: — Nagyon szegény is ám! Én csak tudom. Ismerem, mióta az eszemet tudom. O Göndör-lány. Ott voltam én a Göndör János, meg a vén Göndör néni siratóján is. O akkortájt Tolnában élt a fiával. — Tanitó volt a fia? — Az. De ü is tanított régebbiben. Az ura a háborúban meghalt valahol Talián országban s ott maradt a kisfiúval egy krajcár nélkül. — Szegény asszony. Most miből él?
