Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 57 A GYÉMÁNT ÉS A RÖG Irta: Szabóné Lévay Margit Valaki elvesztette a gyémántgyűrűjét. A kertben kapálgatott, gyomlálgatott. Virágágyait tisztogatta a dudváktól. Még dúdolt is hozzá, könnyitgette, kedvenc dalaival, munkája terhét. A nap régen aláhanyatlott, már az esthajnali csillag is kinyitotta ragyogó szemét, amikor felállt és kiegyenesítette derekát a görnyesztő munkától. Egyszer-kétszer végig futtatta szemeit munkája szépségén... Elgyönyörködött a dudváktól megtisztított virágaiban s mikor látta, hogy egyik-másik már álomra csukta virágkelyhét, ő is besietett, nyugalomra, a házba. Mikor mossa kezeit a dudva szennyétől, hirtelen felsikolt: az újjárói hiányzik a gyémátgyűrűje. Kétségbeesetten, dobogó szívvel rohan vissza a kertbe, de az alkonyaira ráborúlt már a sötétség és hiába keresgélt a virágágyakon, hiába kutatta az ágyakat szegélyző gyepet, a gyűrűt nem találta sehol. Álmatlan ideges éjszaka után már kora hajnalban szaladt keresni a gyűrűjét, de a gyűrűt, mintha elnyelte volna a föld, nem lelte. Szomorú szívvel napokig ki-kiment és egyre keresgélte, hol türelmesen, remélve, hol idegesen, könnyezve, de a gyűrűre nem talált rá soha. Az idő folyamán a gyémántgyűrű elkeveredett a rög között bent a földben és megbarátkozott sötét helyzetével és a rögökkel is. Egyszer egyik rög, amely már régen nézegette a sötétben is fénylő gyémántot, megszólalt: Milyen boldog lehetsz te, hogy még a sötétben is így ragyogsz! Milyen gyönyörű lehetsz, amikor napfényre kerülsz! Királyi koronában, női fejen diadémban vagy büszke asszony fehérnyakán és karcsú újján ragyogsz; aranyba, platinába foglalva mindig csak ragyogsz és ragyogsz... Megállnak előtted, ha kirakatba kerülsz; csodálnak irigy, sóvárgó és bámúló szemek. De akár irigyen, akár sóvárgón bámúlva, mindég, mindenki gyönyörködik benned, — ömlengett a rög. A gyémánt hallgatta. S mikor a szomorú kis rög elhallgatott, beszélni kezdett. Boldog vagyok, azt mondod. Te boldogabb vagy, mint én. Sokkal boldogabb és kincsetérőbb is, mint én. Tudod-e hogy amikor ránktalálnak a hegyek mélyiben, csákánnyal törnek ránk és mikor kivájtak a kövek közűi mennyire megkínoznak, míg megtisztítanak a salaktól. Tüzes kemencébe dobnak és mikor kiállottuk a tűzpróbát, darabokra törnek, köszörű alá tesznek, hogy fényesre, hogy ragyogóra csiszoljanak. Végre kirakatba kerülünk, mint bűnbánó lélek imádsága az Irgalom elé, tisztán, ragyogón. Aztán valaki megvesz. Magántulajdon leszünk. Rabszolgái a gazdagságnak. Ha királyi koronába kerülünk, egyévben
