Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)

II. Független Amerikai Magyar Református Egyház

160 BETHLEN NAPTÁR gát. Az egyházmegye esperese junius 10-én iktatta be állandó lelkipásztori hivatalába az eddigi beszolgáló lelkészt, Nt. Csordás Gábort. A gyülekezet ebben az évben érte el fennállása óta a legnagyobb tag­létszámot. Nagy része van ebben annak, hogy a gyülekezet tagjai a lelkész vezetésével szivvel-lélekkel fáradoznak hontalan magyar református csalá­doknak Poughkeepsie-ben való letelepítésén. E sorok Írásáig az egyház­tagok létszáma az újonnan érkezettekkel megháromszorozódott. Az uj ame­­rikások, akiket egyházunk népe példásan támogat az otthonalapitás mun­kájában, hűséggel és ragaszkodással vesznek részt a gyülekezeti munkában. A gyülekezet az elmúlt évben érte el fennállása óta a legnagyobb pénzforgalmat is és ma már egy uj társadalmi terem építésének a tervein gondolkozik. CLIFFSIDE-SHADYSIDE, N. J. — Ladányi Zsigmond lelkész beszámo­lója szerint az 1925-ben alakult gyülekezet 1950 szeptember lO.-ikén ünnepi Istentisztelettel és jubileumi bankettel ünnepelte meg fennállásának, lelki és társadalmi munkájának ezüst jubileumát. Cliffside város polgármesteré­vel, több városi tisztviselővel, a New Yorkban székelő Nemzeti Bizottmány a Végrehajtó Bizottság három tagjával és tisztviselőivel képviseltette ma­gát az ünnepélyen. Az egyháztanácsosok a gondnok vezetésével az elmúlt két évben a templomot és a nyári szórakozó helyiséget uj tetőzettel; az egyházi birtokot uj kerítéssel látták el és az épületek fűtésére uj olaj­­fütőrendszert állítottak be. Az 1952.-ik évre tervbe vették a New Yorkkal szemben fekvő szép kilátású templomkert megnagyobbitását és abból a cliffsidei magyar park megépítését. A gyülekezet a newyorki 11-ik utcai egyháznak társegyháza. Lelkész: Ladányi Zsigmond, gondnok: Tóth János. Tisztviselők és tanácsosok: Czinke Lajos, Ésik András, id. Takács Mihály, Csik János, Demjén Ferenc, ifj. Takács Mihály, Szűcs Sándor, Gönczy András, Gönczy Mihály, Dóczy Balázs, Kendy Ferenc, Ésik József, Szalontay Sándor,Debreczeny Béla, Szajkó Mihály. AKRON, O. — Az Akroni Független Ref. Egyház lelkésze, Kovács István jelentése: Egyházunk, mely 1933 augusztus 8-án alakult Dr. Pap Géza lelki­­pásztorsága alatt, ebben az esztendőben is folytatta a nyugodt egyházi életét. A gyülekezet állandó szép fejlődéséről tesz bizonyságot az is, hogy a mind­össze 230 lelket számláló gyülekezetben ez év pünkösdjén tizenkét gyermek konfirmáltatott meg a református hitben. Ez évben az a kitüntetés is érte a gyülekezetei, hogy lelkipásztora, Nt. Kovács István lett a Nyugati Egy­házmegye uj esperese a következő három évre. A lelkész 1939 szeptemberé­től szolgálja a gyülekezetei. Nyár folyamán az egyház asszonyai közül egy 32 főből álló csoport meglátogatta a Ligonieri Árvaházat. Az egész napos kirándulás szép emlékeket hagyott asszonyaink lelkében. A kirándulók szép adománnyal emlékeztek meg az amerikai magyar reformátusság szeretet­­intézményéről. Az évben végbement egyházi munkálatok közül érdemes a megemlítésre az egyház társadalmi helyiségének az átfestése, melyet a gyülekezet néhány lelkes férfia végzett megtakarítva ez által az egyháznak közel 400 dolláros kiadást. Az áldozatkészségnek szép példáját adta ez év folyamán özv. Gedra Pálné egyháztag, amikor ezer dollárt adományozott az egyháznak, mielőtt bement a ligonieri aggmenházba. A többi amerikai ma­gyar református egyházzal való viszonyról és együttműködésről tett bizony­ságot a gyülekezet, amikor szeptember 23-án vendégül látta az ohioi ma­gyar református egyházak presbitereinek évi konferenciáját. Közel 100 presbiter jelent meg az egyház templomában és a konferenciát követő szép banketten az egyház társadalmi helyiségében. Az egyház életében működő testületek: nőegylet, vasárnapi iskola, Anyák Klubja, ifjúsági csoport.

Next

/
Oldalképek
Tartalom