Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Balogh E. István: Az Amerikai Magyar Szövetség
BETHLEN NAPTÁR 97 az amerikai magyar ifjúnak, hogy közel 200 magyar származású egyetemi tanár; vagy azt, hogy ezernél több kiváló magyar orvos és számtalan magyar származású mérnök, üzletember, közéleti vezető van Amerikában, akiknek a példáját neki is követni kell, annak a szavára felfigyel. Aki magyar politikáról, vagy óhazai problémákról beszél vele, annak a mondanivalóját akkor sem érti, ha a mondatokat ismeri is. Ha Szövetségünk ezt az ifjúságot meg akarja őrizni táborában, akkor annak az amerikai érzelmei és észjárása szerint a saját színvonalán kell átplántálnia magyarságunkból származó szellemi értékeinket. Ezért történik az, hogy Kulturális Bizottságunk az amerikai egyetemeken tervezi angolnyelvü “magyar tanszék’ és “irattár” felállítását. (Az első lépések már meg is történtek Dr. Cholnoky Tibor vezetésével a new yorki Columbia Egyetemen.) Az Amerika legnagyobb egyetemei köré csoportosuló (például Columbia) kulturális programokkal foglalkozó, származásukat megbecsülő magyar ifjaink “Hungarian University Chapterjei” a Szövetség jövőjének a biztosítéka lehet az ifjúság életében. Ezeknek a komoly megszervezése aligha késhet tovább. A második világháború a világrészek minden országába szétszórta volt hazánk népét. Egyetlen országra sem tudok gondolni, ahol ma ne lenne magyar. Ezekből az országokból szüntelenül jönnek levelek, üzenetek Szövetségünkhöz. Amerikán és Canadán kívül egyetlen olyan országból sem jött még levél, ahol ne valami kérésről, hiányról, segítség, tanács és orvoslás szükségességéről panaszkodnának. Világvándorlásra kényszeritett vértestvéreink az Amerikai Magyar Szövetségben keresnek egy nemzeti összefogó erőt. A levelekből kiérzik, hogy Amerika méreteire és erejére gondolva, úgy Írnak hozzánk, mint egy nagy erejű Szövetséghez, amelytől tanácsot, szolgálatot és segítséget remélnek. Sajnos, azt csak mi tudjuk, amerikai magyarok, hogy a pénzünk és adminisztrációnk olyan szűk keretű, hogy fennmaradásunk gondja is komoly probléma. Amikor a leveleket olvassuk, a testvérsziv érzése azt diktálja, hogy tegyünk és szolgáljunk s újra és újra kétségbeejt a kegyetlen valóság, mert a Szövetségnek juttatott kis fentartási illetékek arra kényszerítenek, hogy hónapról hónapra erőnk és tehetségünkön felül adjunk. A becsületes emberi szív erkölcsi kényszere azt parancsolja, hogy a kicsiből is adjunk a nálunk szegényebbeknek. A kiábrándító realitás pedig elszomorít, mert akik a munkát végezzük, azok tudjuk, hogy a testvéreinktől várt munkára képtelenek vagyunk. Jövőnk Amerika magyar intézményeitől, egyházaitól és a még mindig sok, semlegesen figyelő ezreknek a megértésétől függ. Hat és félévi katonai szolgálat után aiért vállalkoztam a
